Kapcsolat
VII. Székkutasi Regionális Szántóverseny

VII. Székkutasi Regionális Szántóverseny

2017. augusztus 12-én, szombaton Székkutason rendezték meg, immáron hetedik alkalommal a regionális szántóversenyt, melyről idén sem maradhattak távol a rendszeresen versenyző Kovács Imre és Kádár Norbert, az AXIÁL Kf

Kovács Imre és Kádár Norbert az az a K.K. TEAM már nem első alkalommal vettek részt az AXIÁL színeiben ezen a versenyen, idén viszont egy teljesen új kategóriában indultak. Az elmúlt években egy 936-os Fendttel, nagy kategóriában, váltva forgató ekével hozták el több alkalommal is az első helyezésér járó serleget, idén viszont úgy határoztak, hogy kipróbálják magukat a nemzetközi szinten is megrendezésre kerülő úgynevezett király kategóriában.

 

 

Itt egy 120 lóerős Fendt traktorral és egy 2 fejes Grégoire-Besson ágyekével indult a csapat. A versenybírák jó pontozásához rendkívül sok követelménynek kell megfelelni. Fontos megjegyezni, hogy a szántás nem időre, hanem szépségre megy. A nyitóbarázda szépsége, a megfelelő mélység, az össze- és szétszántás minősége, a barázdák egyenessége, a szántás megkezdése és zárásás egy oldalra esik-e és még számos szempont volt, amit figyelembe vettek a bírák. A versenyt megelőző több napi gyakorlásnak és készülésnek végül meglett az eredménye.

 

 

A Kovács Imre gépkezelőből és Kádár Norbert segédből álló két fős, AXIÁL színekben versenyző K.K. TEAM-nek végül úgy, hogy első alkalommal indult ebben a kategóriában, sikerült elhoznia az első helyezésért járó kupát.

Gratulálunk!

 

Szöveg és kép: Steinhauser Tamás, marketingmenedzser

 

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek