…
Akár az enyém is lehetett volna, épp húsz esztendős voltam akkor. A cseh gyár 1945-ben létesült és egy évvel későbbtől termel, elnevezésében az előd Zbrojovka Brno fegyvergyár népszerű „Zet” neve olvadt össze a traktor szó végével. A márka ma is fennáll, korszerű típusai szemlátomást lépést tartanak a műszaki fejlődéssel, de büszke lehet erre a veteránra is. Műszakilag kifogástalan, festése makulátlan, mintha csak most készült volna. Csupán az utólag felszerelt villogó irányjelzők nem eredetiek rajta – némi engedmény a mai szabályoknak.
Gombnyomásra indul be a háromhengeres dízel. Csak az első pillanatokban köpköd füstpamacsokat és robajlik erősen, de hamar lenyugszik, egyre jobban vissza lehet fordítani alaphelyzet felé a volán alatt kiálló hosszú kézi-gázkart. A motorhang azért továbbra is érces marad, dudálni aligha kell kerékpárosnak, gyalogosnak.
Ergonómiára nem sokat adtak akkoriban. A Nap hevétől és az esőtől ruházatom véd, a port vályogként köphetném ki, a fűtés a ruházatomra van bízva, a szellőzés a szellőre. A kormányrásegítés a bicepszembe van beépítve, és ahogy próbálgatom, edzett vádli kell a kuplunghoz. Hát akkor gyerünk!
A váltókar nagyon hasonlít a régebbi személyautók kormányváltójához: jobbra-balra mozog üresben, és előre-hátra lökve kapcsolja a rükvercet, illetve az öt előremenetet. Van a fokozatok számát megduplázó felező is. Így szólóban akármelyik fokozatból elindulhatok, egyelőre a hármast választom – jobb a békesség! Finoman kell tolni a kart, egyszer csak, némi kerregő, „fogszámlálás” után, vaj-puhán bekattan. Magasan kezd fogni a kuplung, de sima az elindulás. Hanem a kormány! Az megdolgoztat. Nagy az áttétele, sokat kell tekerni, mégsem könnyű. Ráadásul nem lehet még jól beállítva az első kerekek összetartása, „sétál” az úton a traktor, gyakori korrigálást kíván. Az egyik első gumi féloldalas kopása is ezt a gyanúmat látszik megerősíteni. Viszont elég kis helyen meg lehet fordulni, sőt csaknem helyben is, ha behúzom az egyik oldali hátsó féket.
Komfort? Hát az meg micsoda? Testsúlyhoz állítható légrugózás helyett meg kell elégednem az acéllemezből préselt ülés egyszerű hintázásával. A volán jó nagy, de elég messze és laposan áll. Nem a traktor alkalmazkodik hozzám, hanem én őhozzá. Viszont nagyon élvezem, hogy ez egy őszinte gép, nem álcázza magát hangszigeteléssel, elektronikus kütyük szolgálataival, egy luxus-személyautó allűrjeivel. Mindene kemény és dudoros, ha óvatlanul mozgok, megüt. Egy kissé nyers, de a végletekig megbízható munkatárs. Azt hiszem, megizmosodnék, ha állandóan vele kellene dolgoznom, viszont tudnám, hogy sohasem hagy cserben. Mekkora szó volt anno egy ilyen! Annál már csak az a nagyobb szó, hogy most, 2015-ben, minden további nélkül, simán vezethettem.
…
Szöveg: Karlovitz Kristóf
Fotó: Gál Péter
A teljes cikket az AXIÁL MEZŐGAZDASÁGI HÍRADÓ 2015. I. számának 40-42. oldalán olvashatja!