Út a Balti-tengerig és vissza

Út a Balti-tengerig és vissza

Most, hogy az egykori szakiskolai vezető visszavonult végre meg tudja valósítani az álmát, amelyet oly régóta tervezett: egy két hónapos utazást egyedül Németországon keresztül. Csak a Fendt Farmer 2D típusú traktora és kis pásztorkocsija kíséri.

 

 

„Az ötlet nem sokkal a nyugdíjba vonulás előtt jött”, meséli Remigius Kirchmaier. „De maga a gondolat korábbra nyúlik vissza.” Már gyerekként is lenyűgözte a „Deutschlandreise” c. (szerk. Németországi utazás) kockajáték, de az elmúlt években mindig más országban nyaralt. „Túl keveset voltam úton Németországban, leginkább keleten”, mondja az őshonos allgäu-i. De ez most megváltozik. Nyolc héten keresztül fog utazni Németországban Fendt oldtimer járművével, felfedezi a keleti régiókat és kiélvezi a nyugdíjasok szabadságát.

 

Peter-Josef Paffen, az AGCO/Fendt vezetőségének elnöke „Jó utazást!” kíván Remigius Kirchmaier, nyugalmazott szakiskolai vezetőnek.

 

Úticélja világos: két hónapos kalandja a Balti-tengerhez vezet. De nem akar napi három óránál többet a kormány mögött ülni. A tervezett napi 60 km-es táv elegendő számára és így marad ideje arra is, hogy élvezni tudja az egyes megállókat. A túra május 16-án vette kezdetét a bajor Eggenthalban, ezután átutazik szülőhelyén, Ketterschwangon a frank Brombachsee-ig, majd Bambergen keresztül a bajor-türingiai határig.

A nyugalmazott szakiskolai igazgató számára különösen fontos, hogy átvezessen az egykori kelet-nyugati határon és megnézze a különböző emlékműveket. Ezután az útja Drezdába és a Mecklenburgi tóvidékre vezet. Ha minden a terv szerint megy, július közepére érkezik a balti-tengeri úticélhoz. A visszatérés egy kicsit gyorsabb és kényelmesebb lesz Remigius Kirchmaier számára, mivel a Fendt gondoskodik a traktor és a pásztorkocsi hazajuttatásáról, addig a kalandor vonattal utazik vissza otthonába.

 

 

Remigius Kirchmaier németországi kényelmes utazását egy Fendt Farmer 2D tette lehetővé, melyet hét évvel ezelőtt vásárolt. A 64-ben gyártott erőgépet egy mezőgazdasági termelőtől vette át: „A traktor akkor igen rosszul nézett ki”, emlékszik vissza a nyugdíjas. „De a legfontosabb dolog, a technológia, az teljesen rendben volt. Azért egyszer teljesen szétszerelték, porfestették és újra összeszerelték, most jól használható haszon- és szállítójárműként egyaránt. Az oldtimer teljesítménye probléma nélkül lehetővé teszi a kicsi pásztorkocsi vontatását az utazás során.

Az a tény, hogy Remigius Kirchmaier egyedül akarja teljesíteni a túrát, tudatos döntés volt. Nem fél a magánytól. „Egy ilyen úton nem mindig van egyedül az ember. Én közvetlen típus vagyok, aki megmer közelíteni másokat és ez lehetőséget ad számomra, hogy sok emberre találkozhassak.”

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser

Forrás és kép: fendt.com

 

Sepp Nuscheler, a Fendt sajtófőnöke egy rekesz alkoholmentes Fendt sörrel készült a vendégnek

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek