Újra felépítette önmagát

Újra felépítette önmagát

Mészáros András boltvezető sporteredményeiről már többször olvashattak honlapunkon, de most a korai sportkarrierjébe is bepillantást nyerhetnek. A tatabányai kolléga a Digi Sport Reggeli Start műsorában mesélt arról, mi mindenben próbálta már ki magát.

A Reggeli Startban jó néhányszor megismerhettek nagy újrakezdő sportolókat, akik sérülés vagy baleset után felálltak, és új célokat tűztek ki maguk elé, akár új sportágban is. Ilyen Mészáros András is, aki megállíthatatlan, ha sportról van szó. Világ életében csak akkor érezte magát igazán egész embernek, ha feszegethette a határait, ha kihívásokat állított maga elé.

„Gyerekkorom óta sportolok, mindig vonzottak a kihívások. Részvettem a Gerecse 50 km-es, a Kinizsi 100 km-es futáson – ezt háromszor lefutottam -, a Balatont is átúsztam.” Mindeközben a rallyban is kipróbálta magát: „Nagyon tetszett nekem a benzingőz, itt is több sportágban kipróbáltam magam: motocrossoztam, enduroban és rallyban is indultunk bajnokságon. Odáig jutottunk, hogy rallyban amatőr bajnokságot is nyertünk a navigátorommal egy Suzuki Ignis-szel.” Ezen kívül nagy tervei voltak a fekvőnyomásban is, de egy baleset során keletkezett vállsérülés miatt váltania kellett. A rallyzásban és motorsportban látta a jövőjét, de öt évvel ezelőtt megszületett kislánya és ekkor mérlegelt, így felhagyott az autó- és motorversenyzéssel.

„Úgy döntöttem, nézek egy olyan sportágat, amelyben ki tudok teljesedni és a vállam se fog akadályozni, így lettem men’s physique versenyző.” Tatabányán a Cutler Pulzus teremben hozzáfogott, hogy újra felépítse önmagát, testét és lelkét is. Mindenét áthatotta a tudatosság. „Teljesen autodidakta módon kezdtem el csinálni, közben elvégeztem egy fitness instruktori képzést, illetve személyi edző is lettem, konferenciákra jártam és belemélyültem a témába.” Januárban vette át diplomáját Huber Istvántól, a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség elnökétől, így hivatalosan is nemzetközi diplomás személyi edző lett.

Természetesen emellett az AXIÁL-nál is helyt áll, de minden nap szakít időt a minimum 2 órás edzésre a folyamatos diéta mellett. Négy éve a versenyzést is elkezdte. Igyekezett egyre több rutint szerezni a színpadon és ennek meg is lett az eredménye. 2016-ban, Közép-Európa legnagyobb multisport rendezvényén, a Fitparádén ezüstérmet szerzett a Men’s Fitmodel Gentleman World versenyen, de ezzel nem elégedett meg, mert győzni akart és ez a 2017-es Fitparádén össze is jött.

„Mindig versenyző típus voltam, bármibe is fogtam. Autó, motor, futás, minden. Mindig az vezérelt, hogy minél jobb eredményt érjek el, küzdjek, győzzek. Úgy néz ki, hogy ez most beérett. Hatalmas visszacsatolás volt ez nekem.” Győzelmével a legeredményesebb versenyző lett, így ő lesz az idei Fitparádé arca. Az abszolút bajnok választáson a második helyet szerezte meg, ez nagy lökést adott a folytatáshoz. Sajnos közben kiújult a vállsérülése és ez megnehezíti a dolgot, pedig a májusi WBPF Európa Bajnokságon, Szlovákiában bizonyítana. „Május 26-27-én lesz egy Európa Bajnokság, amin nagyon szeretnénk indulni, a vállsérülés akadályoz, de nem fogom feladni. Teljes mellszélességgel azon leszek, hogy jó eredményt érjek el.”

 

IDE kattintva tekintheti meg az Andrással készített videóriportot!

http://www.digisport.hu/news/31547/

Forrás és kép: Digisport.hu

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek