Service Award eredményhirdetés!

Service Award eredményhirdetés!

Megkaptuk a 2015-ös évre vonatkozó Service Award értékelést. A legmagasabb pontszámot idén a szolnoki telephely kapta.

A verseny célja továbbra is az adott telephelyek gyengeségeinek, erősségeinek, veszélyeinek és lehetőségeinek felmérése, a figyelem felhívása és végső soron ezen információk felhasználása a további fejlődés és fejlesztés érdekében. A verseny bírája idén is Franz-Josef Borgmann úr volt, aki többlépcsős, szigorú kritériumokkal elemezte a telephelyeink működését.

Borgmann úr véleménye alapján az elmúlt 10 év alatt amióta ő jár hozzánk értékelni a telephelyeinket, nagyon nagy utat tett meg az Axiál Kft. A fejlődés szinte kézzel fogható minden területen. Az egyes telephelyek színvonala vetekszik bármelyik másik európai kereskedő céggel. A szakmai tudás és professzionalitás visszatükröződik az elért eredményekben is. Örömmel vette, hogy a jelentéseiben megjelölt fejlesztési irányokat sok esetben sikerült megvalósítani, de vannak még olyan területek, ahol ezt a továbbiakban kell majd megtennünk.

A legmagasabb pontszámot idén a szolnoki telephely kapta. A további helyezéseket az alábbi táblázat tartalmazza:

 

 

Tatabányát csak részben tudta értékelni, mivel nem volt még lezárt a gazdasági éve, Kaposfőnél és Füzesabonynál az értékelése kicsit csalóka, mert az elért pontok a végére sorolják a telephelyeket, de ebben nagy szerepet játszik a szerviz hiánya vagy éppen annak a jelenlegi szükségmegoldása. Emiatt ezeknél a telephelyeknél sok szempontot nem tudott értékelni. Ettől függetlenül az elmúlt év során, a telephelyek működésben megpróbáltak felnőni az öregebb telephelyek közé, amelyre mi sem ad nagyobb bizonyítékot, mint az értékelhető pontokat látva elért eredményeik.

A Borgmann úr által készített szöveges értékelést, a szokott módon az ISO(fileserv)/Telephelyek közötti verseny/Értékelések mappába tettük minden telephely számára elérhetővé.

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek