Kapcsolat
Kocson kocsit tolni már hagyomány
  • Blog
  • 2017. július 24.

Kocson kocsit tolni már hagyomány

Július közepén, 19. alkalommal rendezték meg a kocsi Kocsitoló fesztivált, ahol néhány axiálos kolléga is jelen volt. A rendezvény fő attrakciója a kocsitoló verseny, melyen nem először indultak munkatársaink. 

A rendezvény története 1999-ig nyúlik vissza, amikor Kocs Község Önkormányzatának képviselő-testülete elhatározta, hogy megemlékezik a kocsi készítő mesterekről és találmányukról, a kocsi kocsiról. A helyiek elmondása szerint a Mátyás király korabeli kocsi bognárok keze alatt született meg a könnyebb, gyorsabb, fordulékonyabb és jobb rugózású kocsiszekér, amely európai viszonylatban is elterjedt. Ennek állít emléket a fesztivál, amely mára három napossá nőtte ki magát, és olyannyira népszerű lett, hogy olaszországi, németországi, és felvidéki résztvevői is vannak.

 

 

A csapatok száma is évről-évre gyarapszik, 2017-ben 21 kollektíva indult a megmérettetésen, amelynek lényege, hogy 1500 méteren keresztül egy mindössze néhány fős társaság tol és húz egy közel 340 kg-os kocsit. Természetesen egy-két emelkedő és lejtő nehezíti a feladatot, ami ráadásul időre történik, vagyis csak a legjobb eredményt elérő csapatok állhatnak dobogóra.

Sajnos, a székesfehérvári és tatabányai kollégáinkból álló társaság (név szerint: Juhász János, Indruck Richárd, Farkas Richárd, Jasinka Márk, Mészáros András, Pók János) most nem szerzett helyezést, de a képekből ítélve nem bánják, hiszen fergeteges csapatépítőnek bizonyult a program.

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek