Fendt 300 és 700 modellek tavalyi áron!

Fendt 300 és 700 modellek tavalyi áron!

Ne menjen vissza az időben! Fendt 300 és 700 modelljeinket most tavalyi áron rendelheti meg, de figyelem! Csak a készlet erejéig!

 

A 900-as Fendt Vario a hatodik generációjába lépett, megörökölve ezzel többek között az 1000-es nagytesó formatervét is. Folyamatosan csiszolják és fejlesztik a sikermodelleket az AGCO háza táján, a fejlődés tehát nem áll meg egy pillanatra sem a német kollégáknál! Tudta, hogy a következő generációváltás az univerzális közönségkedvenc 300-as és a németek elsődleges választottja, a 700-as szériánál esedékes? Mi tudtuk!

 

Éppen ezért arra gondoltunk, hogy a még raktáron lévő modelleket áruba bocsátjuk az Önök számára a tavalyi árakon, kedvezményes feltételekkel! Sőt! Egyeztettünk a gyártóval és megállapodtunk, hogy a márciusig leadott rendeléseket még egyedi igények szerint elkészítik nekünk, így csak a fantázia szabhat határt annak, hogy milyen felszereltségű és megjelenésű prémium munkagép kerül majd a háztartásába! Hiszen tudja, nem szükséges visszamennie az időben ahhoz, hogy a tavalyi áron szerezhesse be a Fendt 300 vagy 700 Vario modelljét!

 

Amennyiben érdekli ez a kedvezményes ajánlat, ne habozzon és keresse területileg illetékes gépértékesítő kollégánkat!

 

 

Szöveg: Fekete Gábor, marketingkommunikációs menedzser

Kép: AXIÁL Kft.

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek