Biztonság, komfort, dizájn – Landini REX 4 újdonságok

Biztonság, komfort, dizájn – Landini REX 4 újdonságok

Több, mint harminc éve része a Landini gyár stratégiájának a specializáció és az erőforrások integrálása a technológiába. Az első gyümölcsösökbe tervezett és gyártott traktor 1982-ben gurult le a gyártósorról, nagy utat tettek meg azóta.

Az első gyümölcsösökbe tervezett és gyártott traktor 1982-ben gurult le a gyártósorról, majd négy évvel később szőlészeti gépekkel bővült az ültetvényes kínálat. Ezek az első darabok még fülke nélkül készültek, keveset adva a gépkezelők védelmére. Ma azonban teljesen más a helyzet. Az évtizedek számos fejlesztése, a felhasználói igények fokozott kielégítése és több traktorgeneráció után, a 2016-ban megjelent legújabb Landini REX 4 ültetvény-traktorcsalád maximálisan óvja, és számos, magas szintű megoldással szolgálja használóját. Megjelenése óta folyamatosak a fejlesztések, idén is vannak újdonságok a választható felszerelések között.

Az ültetvényes erőgépek feladatainak nagy része növényvédelmi munka. A gépkezelők ezért nagymértékben ki vannak téve a vegyszerek negatív, egészségkárosító hatásának, amennyiben nem biztosított valamilyen formában a védelmük: nyitott kezelőtér esetén egyéni védőfelszerelés használatos, fülkés gépeken a kabin nyújt különféle szintű védettséget – esetenként kiegészítve személyes védelemmel. A vezetőfülkék védelmi szintjét EU szabványok és előarások szabályozzák, melyeknek megfelelően a mezőgazdasági traktorok esetén a legelterjedtebb a 2-es szintű alapfülke, amelynek szűrőrendszere a por felfogására alkalmas, de egyéb káros gázokat és gőzöket nem köt meg. Jelenleg a maximális védelmet a 4-es kategóriájú szűrés nyújtja. A felhasználási körülményektől függően a Landini REX 4 széria választható felszerelése a továbbfejlesztett CAT4 vezetőfülke. Szenzorokkal automatikusan szabályozott túlnyomás, illetve aktívszenes levegőszűrő akadályozza meg káros anyagok bejutását. A fülkében a két szűrési kör egyike hagyományos, a másik aktívszenes szűrőjű. Az aktuális munkától függően átkapcsolhatók, ugyanis az aktívszenes szűrő folyamatos, indokolatlan használata, annak korai elhasználódását okozza. A fülke jellemzője továbbá a sík padló, valamint a borulás (ROPS) és rázuhanás (FOPS) elleni védelem is, a kor követelményeit kielégítő kényelmi felszerelésekkel.

 

 

A legnagyobb GT változat felszerelhető egy új, alacsony frekvenciás légrugós üléssel, amely szélesebb is a standard kivitelnél.

A komfort érdekében rugózott első tengely választható, amely hidraulikusan csillapítja a talaj vagy az út egyenetlenségeiből adódó rázkódást. Emellett egyenletes és biztos tapadást nyújt a kerekeknek, a biztonságos vezetés mellett hatékony teljesítményleadással. Többféle beállítás lehetséges: manuális szintezés, automatikus lágy vagy kemény csillapítás. De szükség esetére van fixált, csillapítás nélküli lehetőség is. Ez az első tengely tárcsafékes, teljesen zárható differenciálművel. Az 55 fokos maximális bekormányzási szöggel kicsi a fordulási sugár, ami nagy előny a szűk telepítésű ültetvényekben.

Az ültetvénytraktorok jellemzője a széles hidraulikaválaszték, hiszen a működtetett munkaeszközök zöme sokféle hidraulikus funkciót igényel. A Landini REX 4 széria 17 különféle hidraulikacsomagja elegendő a vevők igényeinek kielégítésére. Idei fejlesztés, hogy az eddigi mechanikus vagy elektromos szelepekkel kombinált mechanikus szettek mellett megjelentek a teljesen elektronikus opciók is (EH). Ezeket elektronikus joystickkel és kapcsolókkal lehet vezérelni, melyek beállításai külön-külön testre szabhatók. A műszerfalon lehet beállítani az átfolyási mennyiséget, az időzítést, az úszó funkciót, vagy akár a hidromotoros működtetést.

 

 

Újdonság a fejlett vezetéssegítő Advanced Driving System rendszer, amely hamarosan rajta lehet a választható felszereltségek listáján. Célja a traktor vezetésének terhét részben levenni a traktoros válláról, hiszen közben kezelnie kell a kapcsolt munkaeszközöket is. A Landini REX 4 fejlett, hibrid vezetéstámogató-rendszere élvonalbeli mechatronikai megoldással segíti manőverezését, terepen vagy közúton. A megoldás az autóiparból jött, adaptív kormányzás.

Kis sebességnél könnyíti a manőverezést (pl. sorvégi fordulók), nagynál kényelmesebbé és biztonságosabbá teszi a jármű irányítását a feszesebb kormányzás. Más szóval sebességarányosan optimalizálja a kormányreakciót. Ezenfelül a kerekek fordulás után automatikusan visszatérnek a középállásba. Ezt összekapcsolva a műholdas irányítás memóriafunkciójával, például lejtős területeken dolgozva, a rendszer automatikus ellenkormányzással könnyítheti a traktor irányítását.

A kor szellemének megfelelően e speciális traktorcsalád is rendelhető energiatakarékos LED munkalámpákkal, melyekből maximum nyolc darab szerelhető fel gépenként. Elhelyezhetők elöl és hátul a fülketetőben, a visszapillantó tükröknél, valamint a motorháztető orrmaszkjában.

A gyártó gondolt azon vásárlókra is, akik a műszaki tartalom mellett a traktor megjelenését is szem előtt tartják: opció a metálkék karosszériafényezés és a feketére fújt felni, melyekkel igen vagány kinézésű a traktor.

A felsorolt fejlesztésekből is látszik, milyen nagy hangsúlyt fektet a Landini arra, hogy ültetvénytraktorjai a legmodernebb megoldásokkal feleljenek meg a modern mezőgazdaság szigorú követelményeinek.

 

Szöveg: Sebesi István, termékmenedzser

Forrás és kép: AXIÁL Híradó 2019. 06. szám – AgrárgépShow 2020 különszám

 

 

Landini tavaszi ajánlatok

 

A Landini univerzális 5-ös és 6C széria gépei ideális választások a közelgő tavaszi munkákhoz, de egész évben folyamatosan foglalkoztathatók a mezőgazdasági vállalkozásokban, csakúgy mint a kommunális területeken. >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek