A Horsch, a nagy sikereknek örvendő Joker RT rövidtárcsát, az elmúlt két szezon alatt, azért hogy az agronómiai követelményeknek még jobban megfeleljen, teljesen átdolgozta. Az első ránézésre az tűnik fel, hogy a futómű bekerült a gép közepébe. Hol látjuk ennek az előnyét?
A rövidtárcsák általában billegnek, ugrálnak és enyhén egyenlőtlen talajfelületet hagynak maguk után. Azért, hogy ezt csillapítsák, a Horsch-nál a Joker RT Classic tárcsába (az új Joker RT elődje) egy hidro akkumulátort szereltek a járószerkezet hidraulikus rendszerébe. Az új Joker RT súlyeloszlása optimális, így a szántóföldön nyugodt a járása, simán siklik a talaj felett, és képes már 4 cm mélyen a sekély tarlóhántásra, valamint a nagy 1 t/m munkaszélességű súlyának köszönhetően akár 15 cm mélyen is dolgozni, még száraz, nehéz talajokon is.
A tárcsasorok közti nagy távolságnak (85 cm) és a tárcsa mező és henger közötti megnövelt távolságnak (120 cm) köszönhetően a talajáram mindig le tud ülepedni, így a Joker RT-nek a tárcsákhoz viszonyítva, nagyon nagy az egyengető képessége.
A Jokerben az 52 cm átmérőjű tárcsák párosával vannak felfogatva egy tartó karra, ebből következik a széles gumibakozás és ennek eredménye, hogy a tárcsák mindig megtartják a beállított szöget (17°), nem kell külön tárcsaszöget állítani, valamint tökéletesen lekövetik a talajegyenlőtlenségeket. A páros felfogatás előnye még a nagy átömlő keresztmetszet. Nagy mennyiségű szármaradvánnyal is jól elbír.
A mélységállítás a mellső támasztó kerekeken és a hengeren történik, alu távtartók segítségével vagy központilag a fülkéből hidraulikus úton. A Joker a földön/forgón a hengeren fordul. Kétféle dupla hengerrel rendelkezik. Az egyik a dupla RollPack kifele nyitott U profilú. Ez a henger nagyon stabil, és az összes talajtípusra ajánlott. Az egymásba forgó gyűrűk öntisztító hatása révén még igen nedves talajon is hosszantartóan tudunk vele dolgozni. A másik henger a dupla SteelDisc henger, amely az igen nehéz talajokon nagy szárazságban intenzíven aprít és visszatömörít.
A Joker RT-re a tárcsasor elé egy Crossbar egyengető sínt szerelhetünk, amelyet hidraulikusan lehet a mélységben állítani, és az a feladata, hogy még egyenletesebb legyen a talajfelszín. Szántáselmunkálásban vagy magágykészítésnél használatos.
Egy egészen új elem a mellső aprító laphenger, amely a magasra vágott tarlót, mint pl. a repce vagy napraforgó, aprítja a tarlóhántás során, így a tárcsa még sekélyebben és egyenletesebben be tudja keverni azt. A sekély, 3 cm mély tarlóhántás előnye, hogy a kihullott magvakat intenzíven, sekélyen bekeveri és csírázásba lendíti.
Szerző: Szász Zoltán Forrás: Agro Napló XX. évf. 2016/02. 2. oldal
„A megújult felépítésű Joker RT család legújabb fejlesztése az Agritechnica kiállításon mutatkozott be. A mellső „daraboló” henger - amely a tárcsák előtt aprítja a hosszú szármaradványt - segítségével pl. megoldható a repce sekély, mindössze 2-3 cm tarlóhántása teljes átfedés mellett. A magas tarlóval vágott napraforgót sem kell külön hengerrel vagy szárzúzóval járni, ezt is teljesen eltünteti a rövidtárcsa. A „daraboló” henger mellett a Joker 5-6-8 RT-re mellső simítót is tudunk szerelni, amellyel a szántást vagy az egyenetlen talajfelszínt tudjuk eldogozni.” – Szabó Gábor, Horsch termékmenedzser, AXIÁL Kft.
Az új Joker rövidtárcsára most egy speciális akciónkat szeretnénk figyelmükbe ajánlani. Rendelje meg rövidtárcsáját legkésőbb 2016. április 30-ig és 13% kedvezményt adunk rendeléséből.
További információkért keresse területileg illetékes üzletkötő kollégánkat!
A várható szállítás legkésőbb 2016. július vége. Az akció a fent feltüntetett dátumig, illetve a készlet erejéig érvényes.