A jól végzett munka öröme

A jól végzett munka öröme

Gráczol Imre minden nap örömmel ül gépbe, és ugyanígy száll ki a nap végén, hiszen mind a megrendelő, mind ő maga elégedett az elvégzett munkával.

A Mosonmagyaróvár-környéki vállalkozó pályafutása nem mindennapi. Eredeti szobafestő-tapétázó szakmáját egészségi okból kénytelen volt feladni. „Gépimádóként” készségesen fogadta el barátjának ajánlatát, hogy dolgozzon földmunkagépein. Jól beletanult, megtakarított valamennyi pénzt, és úgy döntött, hogy egyéni vállalkozóként, saját lábára áll. Ezért sokan vonták kétségbe Imre épelméjűségét, csak édesanyja bízott benne, és segítette. Vett egy Hyundai 25-ös kotrót (a gépekről később lesz szó), majd, mivel a Kata-adózás bevételhatára fölé emelkedett, létrehozta a Gráczol Földmunka Kft-t, amelynek egy személyben tulajdonosa, ügyvezetője és munkása. Érdekesség, hogy a kft mellett megtartotta egyéni vállalkozását, egyik gépe annak keretében maradt. Csupán egyetlen alkalmazottja van, nagyobb projektekhez alkalmi munkásokat vesz fel, vagy besegítenek a megrendelő cég emberei. Öt éve dolgozik a szakterületen, bőséges tapasztalatot halmozott fel.

 

 

Megbízást bőségesen kap, magánszemélyektől és cégektől egyaránt. Cső- és kábelfektetés, régi csővezetékek felújítása, épület- és medencealap-kiásás, térkőhöz tükörszedés (egyik kedvence, mert nagy pontosságot, gyakorlatot, ügyességet kíván), védőcső-lerakás optikai kábelhez, a Moson Telecom Systemnek, öntözőrendszerhez és új gyepesítéshez régi füvet és talajt leszedni, a Háromtölgy Kft. megbízásából, járdákat, burkolatokat bontani a mosonmagyaróvári városüzemeltetésnek. Szívesen tekint vissza vízpart kialakítására tejfaluszigeti telkeknél, „szépet csináltunk, élveztem!” A vírushelyzet nem okozott visszaesést, sőt talán segít is, mert sokan törölték vagy elhalasztották egyéb terveiket, maradt forrásuk és idejük építkezni. Megrendelőinél jó pontnak számít Imre pontossága, percre érkezik mindenhová, ami eleve megteremti a bizalmat a mai világban, amikor közmondásos a mesteremberek, építőbrigádok megbízhatatlansága. Sokszor beül hétvégén is a gépbe, mert olyankor nem zavarják telefonon, a munkára tud összpontosítani.

 

„A jól végzett munka öröme motivál, márpedig ahhoz jó gép kell!”

 

Valamennyi az AXIÁL-tól jött, megkérdezem, hogy géptípust keresett, és Baján találta meg, vagy eleve volt kapcsolata a céggel, és onnan adódott a vásárlás? Egyik sem talált! Barátjánál anno más márkán dolgozott, és önállósulásakor kiállításokon megnézett többfélét, de mindenütt megalapozatlannak, hiteltelennek ítélt feldicsérést hallott. Aztán talált egy eladó használt kotrót az AXIÁL csornai telephelyén. Drágállta, nem is vette meg, de kapcsolatba került Moór Barnabás értékesítővel, és az ő tanácsára, hosszas vacillálás után újat vásárolt: egy Hyundai gumi-hernyótalpas forgó kotrót. „Jól döntöttem. Nekem az a fontos, hogy minden reggel beinduljon, és egész nap menjen. Ha problémám akad, Élő András szervizes telefonon segít, vagy kijön. Előfordult, hogy betondarab esett egy tömlőre, amely kidurrant, de, noha nem vagyok gyakorlott szerelő, távsegítséggel meg tudtam oldani. Csornára még sosem kellett gépet elvinni.”

További szempont az AXIÁL mellett, hogy a barátjánál megismert más márkához Budapestről járt szerelő, húzós kiszállási díjért, de Csorna itt van a közelben, feleannyiba kerül a szakember látogatása.

Jelenleg a következőkből áll Gráczol Imre gépparkja: a kisebb, 2,7 tonnás Hyundai 25-ös gumi-hernyótalpas forgó kotró ügyesen befér szűkebb helyekre, a nagyobb, 3,7 tonnás 35-ös idén márciusban érkezett, mindenben erősebb, ezt használja medencék, pincék gödrének kiásásához. „Mindkettőről csak jót tudok mondani, könnyen, pontosan kezelhetők, szépen dolgoznak. Mondják, hogy kicsi a fülkéjük, de én jól elférek benne, kényelmesnek találom.” És mire való a derékcsuklós Gehl AL szériájú homlokrakodó?

 

 

Az utóbbi időben megváltoztak az építkezési szokások. Régebben nagy telekre húztak fel kis házat, ma fordítva van, két nagy épületet is beszorítanak egymás közelébe. Kevés a szabad hely, sokszor alig lehet mozogni a forgó kotrókkal, és nem tud bejönni a teherautó. Inkább az utcán áll meg, és a Gehl viszi ki hozzá a kiemelt földet, vagy hozza be a tonnás súlyú térkő-raklapokat. A három gép tehát nagyon jól kiegészíti egymást, bármilyen felmerülő feladatot hatékonyan lehet elvégezni velük.

Átalánydíjas karbantartási szerződést természetesen nem kötött gépeire, hiszen mindegyik garanciális még, erről majd később kell dönteni. Annyi biztos, hogy meglátszik rajtuk a gondos bánásmód, állapotuk szinte újszerű, ránézésre senki meg nem mondaná, hogy hány üzemórát teljesítettek.

Egy önmagával és munkájával szemben ennyire maximalista embernél, nem is lehetne másképp. Hiszen nem egyszerűen nyereségtermelő munkaeszközei Imrének, hanem életöröme, elégedettsége, testi-lelki egészsége fontos forrásai is, amelyek a jelek szerint nem elfárasztják, felőrlik egy-egy hosszú műszak alatt, hanem pozitív érzésekkel töltik el. Sőt, kipihentetik, feloldják feszültségeit, amikor vasárnap is beül a fülkébe, hogy precízen, szépen, „ahogy a csillag megy az égen” szabályosan, terv szerint elkészítsen egy alapgödröt, tökéletesen vízszintes, sima felületet térkövezéshez, vagy egy szép rézsűt. A sors fordulata nem leverte Imrét, hanem új élethelyzetet eredményezett, mert ő esélyt látott benne, megtalálta a neki való munkát, gépeket és háttérszolgáltató partnert. Hozzáállására jellemző, hogy mikor megkérdeztem, mit szeretne még megemlíteni, így felelt: „Mindenkinek köszönöm, aki segített elindulni, és munkát ad nekem.”

 

Fotó: Bártfay Dávid

Szöveg: Karlovitz Kristóf, okleveles mérnök, szakíró

Forrás: AXIÁL Híradó 2020. december

Elérhető

Kapcsolódó cikkek