Az AXIÁL Kft. és a Baja Városért és Egészségért Alapítvány együttműködésében mintegy száz fogyatékkal élő, hátráltatott helyzetű fiatalt vendégeltek meg a 2024-es adventi időszakban a cégcsoport központi telephelyén, Baján.
Vendégeink a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény, Fogyatékosok Nappali Intézményéből (FONI) és az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményből (EGYMI) érkeztek. A program kezdetén az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi két mesét olvasott fel, amelyek az ünnepi hangulatot, az elfogadást és a karácsonyi készülődést emelték ki, és vendégeink nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták ezeket a történeteket. A Grimbusz Színház által előadott „Hét mérföldes Csizma” című mesejáték megtekintését követően pedig maga a Mikulás osztott ki csomagokat a résztvevők számára. Az eseményt süteményes fogadás zárta a vendégül látott embertársaink, illetve kísérőik számára.
„Az AXIÁL Kft. kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy társadalmi felelősségvállalási kezdeményezések és aktivitások révén törekedjen a helyi közösség életminőségének és általános jólétének javítására. Sikeres piaci szereplőként kötelességünknek érezzük, hogy segítsük azokat, akik kevésbé szerencsések környezetünkben, hiszen mindannyian együtt alkotjuk azt a közösséget, amiben élünk.” – emelte ki Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi.
Fotó: Kürti Ivett és Steinhauser Tamás
Szöveg: Petrity Rebeka