A fáradt olaj és az olajos hulladékok begyűjtésére a környezetvédelem iránt elkötelezett Eni hulladék begyűjtő- és szállító vállalatokkal áll szerződéses viszonyban, így ügyfeleitől, illetve nagykereskedőinek vevőitől díjmentesen szállíttatja el a náluk keletkező fáradt olajat, illetve az ehhez arányosan tartozó egyéb olajos veszélyes hulladékokat. Jelenleg ez az arány 80:20, vagyis a fáradt olaj 20%-a lehet az egyéb hulladék, mint például hidraulika olaj, olajszűrők, olajos flakon, olajos rongy, stb.
Az AXIÁL Kft. az Eni tevékenységével összhangban lehetővé tette partnerei számára, hogy egy háromoldalú környezetvédelmi megállapodás és egy megrendelő aláírása után díjmentesen igénybe vehessék a veszélyes hulladék elszállítására vonatkozó szolgáltatást, melynek révén most minden eddiginél több környezetre káros anyagot sikerült visszagyűjteni a piacról. 2019-ben pontosan 135.330 kg veszélyes hulladék elszállításában működtünk közre és akadályoztuk meg, hogy az a környezetbe jusson.
„Az AXIÁL Kft. évtizedek óta az Eni egyik legnagyobb üzleti partnere. Kiválóan működik velük a környezetvédelmi szolgáltatás igénybevétele, mind szervizeik, mind ügyfeleik által. Joggal állíthatjuk, hogy minden ügyfél megelégedésére végezzük közösen munkánkat, mellyel biztosíthatjuk partnereink megfelelő tevékenységét a veszélyes hulladékokkal kapcsolatban.” – írta az Eni Austria GmbH Magyarországi Fióktelepe.
Összeállította: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser
Lektorálta: Romsics Róbert, termékmenedzser
Forrás: Eni Austria GmbH Magyarországi Fióktelepe
Kép: pexels.com
Alkatrész Akció 2020. május (+újság)
Megjelent a legfrissebb alkatrész akcióinkról szóló kiadványunk! Érvényes 2020. május 1. és 31. között, az akció ideje alatt történő megrendelésekre és ezen időszak alatt a készlet erejéig. >>