Osztrák fiatalok az AXIÁL-nál

Osztrák fiatalok az AXIÁL-nál

Különleges csoport látogatott ma el a bajai telephelyünkre. A vendégekről a 20 éve tanárként dolgozó Fenyvesi Petrával beszélgettünk, aki németet tanít a jánoshalmi AM Kelet-magyarországi Agrárszakképző Központ, Mezőgazdasági Szakképző Iskolában.

A tanárnő ma 33 fő diákkal és 2 fő kísérőtanárral látogatott el hozzánk. Intézményük jó kapcsolatot ápol az AXIÁL Kft.-vel, rendszeresen érkeznek tanulói csoportok telephelylátogatásra és szakmai gyakorlatra is hozzánk. A mai nap viszont különleges, mert ez alkalommal nem a jánoshalmi mezőgazdasági iskola diákjai, hanem osztrák testvériskolájának tanulói látogattak el Bajára.

Az osztrák diákok a grabnerhof-i mezőgazdasági szakiskolából érkeztek, mely gyönyörű tájon, hegyek között található, leginkább az erdészetre, illetve a falusi turizmusra specializálódott. A két tanintézmény között közel 30 éves a kapcsolat, ami azt jelenti, hogy minden év októberében érkezik egy osztrák diákcsoport a jánoshalmi iskolába, és egy magyar csoport kiutazik Ausztriába, hogy megismerkedjenek a helyi környezettel, diákokkal és nyelvvel.

 

 

A tanárnőtől megtudtuk, hogy hétfőtől péntekig tartózkodnak Magyarországon a tanulók, akiknek évről évre igyekeznek nemcsak élvezetes, de hasznos szakmai programokat is szervezni. A héten jártak már egy gazdaságban és egy gyárban is, ma pedig hozzánk, Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-forgalmazójához látogattak el.

A nagylétszámú, ketté választott csoportot, két axiálos kollega vezette, ifj. Bátyity Antal, marketingmenedzser és Umenhoffer Péter, marketingigazgató. A tapasztalt idegenvezetők egyaránt megmutatták a csoportoknak az oktató-, szerviz- és tanműhelyeket és elmagyarázták a bennünk folyó munkák szükségességét és beosztását, majd továbbmentek a Használtgép-üzletág és a gépbérlettel foglalkozó Manax Kft. területei felé. Az üzletági tevékenységek prezentálást követően a diákok elmentek a mosó mellett, láthattak a hatalmas, különböző márkákból álló kültéri gépraktárakat végül pedig az Alkatrész Logisztikai Központ bel- és kültéri helyszíneivel ismerkedhettek meg.

 

 

Mivel sok diák mezőgazdasági családból érkezett az osztrák iskolába és szeretné folytatni valamilyen formában a családi hagyományt, ezért nagyon érdeklődtek a gépek iránt, rengeteg szelfit is készítettek a látogatás során.

A tanárnőt arról is megkérdeztük, hogy látja, Ausztriában is gond a szakemberhiány a mezőgazdaságban? Azt látja, hogy egyéb területeken, mint például a kőműves szakmában érezhető, de a mezőgazdaság az más. A mezőgazdaságban az a jellemző, hogy Ausztriában generációról generációra száll egy-egy gazdaság.

Fenyvesi Petra elmondta, nem drága egy ilyen csereprogramban történő részvétel. Jánoshalmán nagy hagyománya van a programnak és nemcsak az osztrák iskolával vannak kapcsolatban, hanem nemrég például Erdélyből is érkeztek diákok hozzájuk, most pedig finn és lengyel kapcsolatokat szeretnének kiépíteni. Egy ilyen látogatás során rengeteg élményt, tapasztalatot és ismeretséget szerezhetnek a tanulók, amellyel kitágulhat a világ számukra.

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser

Kép: Fekete Gábor, marketingmenedzser

 

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek