A Szegeden élő, Vásárhelyen dolgozó mezőgazdász az ezredfordulón kezdett futni, hogy vigyázzon az egészségére. Szeptember utolsó hétvégéjén pedig 29 óra 17 perc 33 másodperc alatt teljesítette a Spartathlont.
A megmérettetésen Athéntól Spártáig huszonöt magyar indult, tizenkilencen értek célba. Péter a 36. lett. A mieink mindig jól szerepelnek a Spartathlonon, idén Maráz Zsuzsanna lett a női győztes, Bódis Tamás pedig a férfiak között a negyedik. Péter most indult először.
2000-ben kezdtem el futni, mert vigyázni akartam az egészségemre – mondja a 37 éves szabadidő-sportoló. – Kezdetben 5-10 kilométereket, aztán félmaratont, maratont. Nagyon megszerettem a futást, próbáltam minél tovább elnyújtani azt az érzést, amely közben eltölt. Így jöttek az ultratávok, 2015 óta. A fokozatosság híve vagyok, előbb 100 kilométer alatti versenyeken indultam, aztán jöttek a 100 és 200 kilométer közötti távok, tavasz óta veszek részt 200 pluszos futásokon. Az idei Spartathlonra a tavalyi Ultrabalatonon, egy 100 kilométeres, majd egy 24 órás versenyen szereztem jogot az indulásra. A Spartathlon után, hétfőn is elmentem kocogni. Hiányzott, és segített a regenerálódásban.
Péter a mezőgazdaságban dolgozik, a Hód-Mezőgazda Zrt. szarvasmarhatelepén telepvezető. – Rendszerint fél négykor kelek. A munkám miatt eléggé korlátozott a szabadidőm. Így esténként futok, ami olykor átcsúszik az éjszakába, de ez ezzel jár, és számomra mindent megér – mondta a kérdésre, hogyan tudja úgy beosztani az idejét, hogy jusson sportra is.
A görögországi verseny Európa leghíresebb, legkeményebb ultrafutó-eseménye. 1983 óta rendezik meg egy ókori futár, Pheidippidész tiszteletére. A résztvevők az athéni Akropolisztól a spártai Leonidasz-szoborig futnak. Kívülállóknak is megrendítő élmény látni, ahogy az elcsigázott, de boldog atléták föllépnek a szobor talapzatára, és megérintik a király lábát – nekik viszont életre szóló élmény. Számontartják, ki a győztes, de minden résztvevő ugyanazt a díjat kapja: olajágkoszorút, érmet és egy korsónyit az Evrotasz folyó vizéből. A futókat kísérni is szokták, hogy ha kell, segítségére legyenek. – Engem a párom és a nővérem kísért el. Jólesik közben néhány jó szó vagy egy-egy falat finomság. Nekem csak a futással kellett törődnöm, minden mást megoldottak – mondja Péter.
Ő is tapasztalja, hogy divat lett a futás, egymás után épülnek rekortánpályák a megyében, és szinte minden hétvégére jut valamilyen verseny. – Azért még van elég hely a pályákon, az utcán, a töltéskoronán. Akit egyszer „elkap a gépszíj", az rájön, hogy a futónak az egész világ a játszótere, és hogy ez nem a rohanásról szól, inkább a türelem iskolája. Az idei évben 63 éves volt a legidősebb, aki teljesítette a Spartathlont. Ennek számomra az az üzenete, hogy egyrészt bőven van még időm a futásnak hódolni, másrészt, ha ésszel csinálom, sokáig megmaradhatok ebben a fizikai és mentális erőnlétben.
Gratulálunk!
Forrás és kép: delmagyar.hu, spartathlon.gr