Ha nyár, akkor szakmai gyakorlat

Ha nyár, akkor szakmai gyakorlat

Az AXIÁL Kft. korán felismerte, hogy egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a mezőgazdasági gépész szakemberek utánpótlására, ezért már évekkel ezelőtt jelentős erőfeszítéseket tett, hogy jó kapcsolatot alakítson ki több szakiskolával és egyetemmel.

Tette mindezt azért, hogy a hivatás iránt érdeklődő diákokat tapasztalathoz, majd karrierhez segítse, illetve hogy folyamatosan biztosítsa azt a magas szintű szakmaiságot, melyet szerelői és mérnökei képviselnek a magyar mezőgazdaságban.

A ma már AXIÁL Karrier Programnak nevezett kezdeményezés jelenleg is működik és egész évben várja a duális képzésben, a kooperatív szakmai gyakorlaton, a nyári gyakorlaton résztvevő, valamint a diákmunka keretében érkező fiatalokat. Bár végül nem mindenki lesz a vállalat alkalmazottja, de a munkaerőpiacra kilépve nagyfokú szakértelmükkel mindannyian a hazai termelőket támogatják.

 

 

Somogyi Ákos, szervizmérnök gyakornok:

A kecskeméti egyetem hallgatója vagyok, most fejeztem be a második évemet és most az AXIÁL Kft. berkein belül vagyok gyakornok. Ez az első nyaram, amely során szakmai gyakorlaton vagyok, ez öt hétig tart. Ez alatt az idő alatt tudomásom szerint az összes üzletágat végiglátogatom, jelenleg viszont a Szervizüzletágnál vagyok. Eddig csak pozitív élményekkel gazdagodtam, a munkatársak, szervizesek segítőkészek, bátran kérdezhetek.

Mindig is érdekelt a gépészet, mindig is szereltem otthon, illetve a papámnak is ez volt a végzettsége, viszont Ő gépésztechnikus volt. Én úgy gondoltam, hogy mérnöki diplomával jobban el lehet helyezkedni, szeretem ezt a hivatást és képes vagyok elsajátítani a szükséges tudást.

Többször voltam az AXIÁL bajai telephelyén diákmunkán is, akkor az Alkatrészüzletágnál tevékenykedtem. Lenyűgözött a sok alkatrész, a hatalmas logisztikai központ és a nagyon sok gép. A környezet szép és igényes, jó itt dolgozni. Bajai vagyok, Kecskemétre csak iskolába járok, így kézenfekvő volt, hogy a központi telephelyen töltöm a gyakorlati időt.

Én abban gondolkozom, hogy a későbbiekben talán már, mint munkatárs térhetek vissza a vállalathoz, legalábbis szeretném, ha így alakulna. Szeretnék fejlődni és ha erre lesz lehetőségem, akkor maradnék az AXIÁL Kft.-nél.

Számomra az a legfontosabb egy munkahelyen, hogy legyenek kihívások, ne minden nap ugyanazt a monoton munkát végezzem, hanem hogy tanuljak, fejlődjek. Nem szeretem félbehagyni a dolgokat, a folyamatokat szeretem végigcsinálni és majd utána jöhet a következő megmérettetés. Igazából ez motivál.

Szeretném megszerezni az alapdiplomát – jelenleg általános gépészetet tanulok – utána dolgozni akarok. Ugyanakkor szívesen folytatnám a tanulmányaimat is, de még nem tudom, hogy mesterképzésre menjek-e inkább vagy más kapcsolódó, műszaki területet válasszak, például mezőgazdasági gépész képzést.

 

 

Speckner Dominik, szervizszerelő gyakornok:

20 éves vagyok, a bajai Bereczki Máté szakiskolába járok és jelenleg a mezőgazdasági gépszerelő technikusi képzést csinálom. Korábban szintén a Bereczkiben tanultam, erdészként végeztem, a négy éves képzés során voltak gépész tantárgyaink is, így nem volt akadálya annak, hogy jelentkezzek a kétéves technikusi képzésre. 6-7-en vagyunk olyanok az osztályban, akik szakmát váltottunk.

Mindig is érdekelt a gépészet, mivel szerelők vannak a családban, és a környezetemben sokan helyezkedtek el hasonló területen, így jött az ötlet, hogy ezt tanuljam. Az első évemen túl vagyok, most a kötelező nyári gyakorlatomat töltöm az AXIÁL-nál.

Évközben is ide jártam gyakorlatra, végig itt voltam a szervizeseknél, szereltem, mindig másik szerelőnek segítettem, így megismertem az embereket. Az alapdolgokat megtanultam, egy-egy gépnek akár önállóan is neki mernék állni. Persze, nem azt mondom, hogy úgy menne, mint egy gyakorlott szerelőnek, de az itt szerzett tapasztalattal, úgy hiszem már most meg tudnám oldani.

Én mindegyik márkát és gépet szívesen szerelem, nincs favoritom. A munkahelyi környezet is nagyon jó, nem az olajtócsákon lépked az ember, mindig rend van, sőt ezt meg is követelik tőlünk gyakornokoktól és minden szerelőtől.

Úgy gondolom, hogy a gépészet nem hóbort, szerintem öt év múlva is ezzel fogok foglalkozni, vagy mindenképp köze lesz hozzá. Egyelőre nem szeretnék mérnöki képzésre menni a technikusi után, engem sokkal jobban érdekel a munka világa. Ezzel a végzettséggel, szakmával viszont nincs gondom arra, hogy lesz-e munkám vagy sem, mert keresik a szerelőket. A későbbiekben én is szívesen folytatnám az AXIÁL-nál, mert igényes és színvonalas a vállalat.

 

 

Nagy Imre Tibor, szervizszerelő gyakornok:

16 éves vagyok és a Bereczki Máté szakiskolában tanulok. Igazság szerint nem mezőgazdasági gépszerelőnek akartam tanulni, hanem autószerelőnek, de ez az iskola közelebb volt az otthonomhoz, ezért a Bereczki mellett döntöttem. A Bereczkiben inkább csak elméletet tanulunk, viszont ahogy idekerültem az AXIÁL-hoz félévkor egyre közelebb kerültem a mezőgazdasági gépekhez és egyre jobban elkezdtek érdekelni. Így most már otthon is többször segítek apának és élvezem, ha traktorral dolgozhatok.

2017 év vége óta vagyok az AXIÁL-nál, minden héten ide jártam a szervizbe. Sok embert megismertem, a kollegák nem visszautasítók, hanem mindig válaszolnak, törődnek velem, segítenek. Néha önállóan, néha egy szerelővel dolgozunk együtt attól függően, hogy korábban csináltam-e már hasonló feladatot vagy sem. De múltkor is meg tudtam csinálni egyedül azt, amit rám hagytak és ez nagyon jó érzés. Ha figyelek, akkor megy. Ha nem, akkor sajnos nem tudom, hogyan kell megoldani a feladatot.

Egy napomat úgy kell elképzelni, hogy reggel bejövök, beosztanak egy szerelő, egy mentor mellé. Vele dolgozom egész nap, segítek neki a gépek javításában, szerelésében, az eszközeit használom, megmutatja, mit, hogy kell csinálni, milyen sorrendben. A műszak végén, illetve az egyes szerelések között pedig rendet teszünk.

Nagyon tetszik a telephely, a vállalat. A központi telephely hatalmas, nem is ismerem minden részét, csak a műhelyekhez tartozó épületeket, illetve a raktárat. Azt szeretném, ha a későbbiekben is itt dolgozhatnék, a szervizben, ezért is hajtok, igyekszem, dolgozom, hogy jó benyomást tegyek. Voltam már más cégnél is gyakorlaton, de azaz igazság, hogy itt jobban tetszenek a körülmények, tehát egy nap én is szívesen lennék axiálos.

Öt év múlva úgy látom magam, mint nagy mezőgazdász, aki a szerelés mellett a saját földjét műveli.

 

Kép: Fekete Gábor, marketingmenedzser

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek