A MANAX 15 éve

A MANAX 15 éve

2001-ben mindössze 1 fővel és 8 géppel indult a MANAX Kft, 2016-ban 37 ember közel 900 bérgépért felel. Vass Zoltánt, a MANAX Kft. ügyvezetőjét az elmúlt 15 év dinamikus fejlődéséről kérdeztük.

 

Honnan ered a MANAX név?

A legenda szerint a Manitou és az AXIÁL szavak összevonásából jött létre. Azért épp Manitou, mert akkoriban partneri oldalról erre mutatkozott leginkább kereslet.

 

Mi volt a cég kezdeti koncepciója?

Az eredeti koncepció az volt, hogy akik pillanatnyilag nem engedhették meg maguknak a gépvásárlást, de gépi segítségre volt szükségük a munkájuk során, mindazoknak biztosítsunk bérleti lehetőséget. Természetesen csak jó minőségű, az AXIÁL által forgalmazott gépekben gondolkoztunk és első körben csak rövidtávon.

Mára rengeteg partnerünk van, akik ezt évről-évre igénybe veszik. Korábban csak napokra lehetett bérelni, most már éves távlatra is, ami azt jelenti, hogy éves bérletbe adjuk a gépet, ennek költségét a partner előre tudja tervezni, könyvelésébe illeszteni. Az ügyfél stabilan számíthat a gépre, tudja, hogy az karban van tartva, hogy ha valami történik vele, mi ott vagyunk a háttérben, szükség esetén cseregépet biztosítunk. Mivel ezek a gépek tényleg a minőséget képviselik és sok vállalkozó megismerte, megszerette ezeket a bérlet során, így nem meglepő, hogy egy későbbi vásárlás során a már megkedvelt márka, típus mellett dönt. Ezáltal kicsit az AXIÁL nagyköveteivé is váltunk.

Mi is fejlődünk. A rövidtávra és hosszútávra szóló bérletek mellett, olyan szolgáltatást is igénybe lehet venni, ahol kezelővel együtt kínáljuk az adott gépet. A kiszélesedett gépkínálati palettánk mellett, bevetjük a precíziós gazdálkodás eszköztárát is. Mindez Magyarország teljes területén működik, ma már 6 területi képviselő koordinálásával.

 

 

Ez mennyire egyedülálló Magyarországon?

Az elmúlt 15 évben a MANAX tökélyre fejlesztette szolgáltatását. Büszkén állíthatom, hogy mi tartósan jelen vagyunk a piacon és óriási flottával rendelkezünk, ebből kifolyólag illetve az AXIÁL Cégcsoporthoz való tartozásunk révén egy nagyon megbízható szolgáltatást tudunk közvetíteni az ügyfeleinknek. Nem konzerv ajánlatokat adunk, hanem a gazdaságok egyéni igényeit figyelembe véve javasolunk munkára gépeket, gépkapcsolatokat, eszközöket, és technológiákat.

 

Mi a jövedelmezőbb a hosszabb vagy a rövidebb távú bérlet?

Nekünk értelemszerűen a napos bérlet a kedvezőbb, a gazdáknak viszont nem feltétlenül. Mérlegelni kell! Ha tudom, hogy egy adott gépre többször szükségem lesz egy év folyamán pl. egy állattartó telepen egy Manitou teleszkópos rakodóra, érdemes hosszú távú bérletben gondolkoznom, illetve előre tervezni. Egyrészt kedvezőbb lesz a konstrukció, másrészt fixen kalkulálhat a költséggel és persze, az is biztos, hogy az adott gép a megállapodás szerint folyamatosan rendelkezésre fog állni.

Természetesen a napos bérletnek is megvannak az előnyei. Vannak az 50-100 hektáros gazdaságok, ahol lehet, hogy egy rakodógép csak 2-3 napra fog kelleni. Erre is tudunk alternatívát kínálni, értelemszerűen ennek más a költségvonzata. De ha nem vagyunk benne biztosak, melyik megoldással járunk jobban, kérjünk több variációra árat. Nem vesztünk vele semmit.

 

 

Mennyire gyors a rendelkezésre állás?

Igen, ez egy nehéz kérdés. Mindig óriási terhet ró a kollégákra, hogyan koordináljuk ezeket. Pl. betakarítógépből 12 darabos a flottánk és ezt a flottát úgy irányítani, hogy mindenhova, több száz hektárra eljussunk, az egy embert próbáló feladat, de nem lehetetlen! A kollega, aki ezeket menedzseli a hatékonyság érdekében alvállalkozókat is bevon. Több alvállalkozóval dolgozunk, külföldre is eljutunk és mivel a földrajzi adottságok mások, mivel ott a betakarítandó növény később érik, kihasználjuk ezt a kis különbséget.

Mi a jellemzőbb, kezelővel vagy anélkül kérik a gépeket?

Mindkettő kedvelt megoldás. Inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak típusok, melyeket jellemzően csak kezelővel adunk bérbe. Általánosságban elmondhatjuk, a nagy gépek, a profi gépek, ha úgy tetszik a drága gépek azok, melyeket kizárólag kezelővel lehet igénybe venni.

 

Tavaly óta töltöd be a MANAX Kft. ügyvezetői pozícióját. Nehéz volt átvenni a feladatkört?

Rettenetesen nehéz. 20 éve vagyok az AXIÁL csapatában, teljesen más területről jöttem. Korábban az alkatrészüzletágat erősítettem, a beszerzési oldalon voltam, ritkán kerültem kapcsolatba a vevőkkel. A mostani pozícióm, pedig abszolúte erre orientálódik.

Mostanra már több mindenbe belelátok, és elmondhatom, hogy nem tervezünk nagy változtatásokat. Folytatni szeretném az elődöm által megkezdett munkát, és törekszem rá, hogy minden jól, talán picit jobban menjen, mert mindig, minden területen van fejlesztési lehetőség.

Szeretnék az informatika irányába nyitni, ezt alkalmazni az gazdálkodásban, hiszen erről a területről jöttem. Fontos, hogy minél többet tudjunk a gazdákkal foglalkozni, minél többet tudjunk a területen lenni és a számolást, papírmunkát, adminisztrációt végezze el helyettünk a számítógép, hiszen azért van. Egyre több gépünk van felszerelve GPS eszközökkel, alapgépek helyett nyitunk a specializáltabbak, komolyabb felszereltséggel rendelkezők felé. Jellemzően a gépállományunk két-háromévente teljesen ki is cserélődik. Ezeket a beruházásokat, fejlesztéseket értékelik a gazdák, és mi arra törekszünk, hogy ők elégedettek legyenek.

 

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek