A cégünk alapítása óta eltelt több mint két évtizedben számos beszállítói, szakmai és közéleti elismerést nyert el az AXIÁL Kft. és tulajdonosai. Az alábbiakban - a teljesség igénye nélkül - felsorolunk néhány kiemelkedő díjat, kitüntetést.

 

Szakmai, közéleti elismerések 

2017

Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ)

Umenhoffer Péter, marketingigazgatót "Fiatalok a szakmáért" díjjal tüntették ki

2017

Széchenyi István Egyetem

 Pintér Zsolt címzetes egyetemi docensi címet kapott

2016

Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar

Büksi János, szervezetfejlesztési igazgatót díszpolgárrá nyílvánították

2015

Baja Város Önkormányzata

"Baja városért" kitüntetés Harsányiné dr. Fodor Gyöngyinek

2015

Gödöllői Egyetemi Kollégiumi Alapítvány

A Gödöllői Kollégiumok szakmai és szabadidős tevékenységének évtizedes támogatásáért, az Egyetemi Kollégiumi Alapítvány Kuratóriuma "Kollégiumért aranygyűrűt" adományozott Harsányi Zsoltnak

2015

Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége

MOSZ Emlékérem kitüntetést adományoztak Pintér Zsoltnak

2013

VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet

Bánházi Gyula Emlékérem kitüntetést adományoztak Harsányi Zsoltnak

2013

Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara

Lehoczky László Emlékérem kitüntetést adományoztak Pintér Zsoltnak

2012

Földművelésügyi Minisztérium

Miniszteri Elismerő Oklevél a mezőgazdasági szakképzés másfél évtizedes támogatásáért és szakmai versenyek lebonyolításáért

2009

Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara

A Gépészmérnöki Kar Tiszteletbeli Professzora kitüntetést adományoztak Harsányi Zsoltnak

2008

Bács–Kiskun Megyei Közgyűlés

„Bács-Kiskun megye környezetvédelméért és mezőgazdaságáért” díj - A díjjal járó pénzösszeget a tulajdonosok non-profit szervezetnek ajánlották fel.

2007

Baja Város Önkormányzata

„Baja Város Fejlesztéséért” kitüntető díj Harsányi Zsolt tulajdonosnak

 

Beszállítói elismerések 

2015

Vogel & Noot

A legjobb Vogel & Noot alkatrész-értékesítő -Magyarországon 2014-ben a legtöbb Vogel & Noot alkatrészt értékesítő és a legszélesebb kínálatot biztosító cégnek

2015

Annaburger

Az "Év kereskedője" elismerés a 2014-ben nyújtott teljesítményért

2014

Fini

A BETTA Kft. legjobb kereskedője 2014-ben elismerés

2014

Topcon

Az egyik legjobb mezőgazdasági területen dolgozó Topcon képviselőnek járó elismerés 2013-2014. év

2014

Vogel & Noot

A legjobb Vogel & Noot alkatrész-értékesítő -Magyarországon 2013-ban a legtöbb Vogel & Noot alkatrészt értékesítő és a legszélesebb kínálatot biztosító cégnek

2013

Fini

A BETTA Kft. legjobb kereskedője 2013-ban elismerés

2013

Vogel & Noot

A legjobb Vogel & Noot alkatrész-értékesítő - Magyarországon 2012-ben a legtöbb Vogel & Noot alkatrészt értékesítő és a legszélesebb kínálatot biztosító cégnek

2012

Vogel & Noot

A legjobb Vogel & Noot alkatrész-értékesítő - Magyarországon 2011-ben a legtöbb Vogel & Noot alkatrészt értékesítő és a legszélesebb kínálatot biztosító cégnek

2009

Framest

Elismerés a magyar gépgyártás fejlődésének segítéséért Harsányi Zsolt tulajdonosnak

2008

Hyundai

A hónap Hyundai dealere 2008. augusztus

2008

Tume

A saját piacán legdinamikusabban fejlődő importőr elismerés

2007

Hyundai

A Hyundai építőipari gépek kiemelkedő forgalmazójának járó elismerés a 2006-ban végzett kiváló teljesítményéért

2007

Agip

Az év legjobb Agip márkakereskedője

2007

Fendt

A Fendt márka kiemelkedő forgalmazójának járó elismerés a 2006-ban végzett kiváló teljesítményéért

2007

Agip

Az év legjobb Agip szintetikus kenőanyag forgalmazója

2006

Landini

Elismerés az Az AXIÁL Kft. által eladott 1000. Landini traktorért

2006

CLAAS

Elismerés az AXIÁL Kft. 15 éves fennállása alkalmából a CLAAS magyarországi forgalmazójának 2000 óta tartó kimagasló teljesítményéért

2006

Agip

Az év legjobb Agip márkekereskedője

2006

Hyundai

A hónap Hyundai dealere 2006. november

2006

Manitou

A Manitou gépek kiemelkedő forgalmazójának járó elismerés 2005-ben végzett kiváló teljesítményéért

2005

CLAAS

Parts Award 2005 - Az év legjobb CLAAS SELECT értékesítője

2005

Agip

Az év legjobb Agip márkekereskedője

Az év legjobb Agip szintetikus kenőanyag forgalmazója

2004

Landini

A Landini gépek kiemelkedő forgalmazójának járó elismerés a 2003-ban végzett kiemelkedő értékesítési tevékenységéért

2003

Walterscheid

Díj a Walterscheid termékek legdinamikusabban fejlődő kereskedőjének

1999

Manitou

Elismerés a Manitou gépek magyarországi forgalmazójának az 1998-ban végzett kiváló teljesítményéért

  

Service Award

A német Agrartechnik magazin 2001 óta rendezi  meg a "Service Award" megmérettetést. A díjat Németország, Svájc, Hollandia, Ausztria, Franciaország, Belgium, Olaszország, Szlovákia, Románia és Magyarország kiemelkedő mezőgazdasági gép- és alkatrész forgalmazó, valamint szervizszolgáltatást nyújtó vállalkozásainak ítélik oda. 

A díjazottak kihirdetését komoly kritériumrendszer alapján elvégzett vizsgálat előzi meg, melynek célja, hogy rávilágítson a vállalkozások gyenge pontjaira, hiányosságaira. Egyértelmű elvárás a versennyel szemben, hogy a vizsgált vállalkozások eredményei és külső kinézete már középtávon is javuljon.

A díjazott telephelyek:

2017

Üllő

2016

Szolnok

2015

Debrecen

2014

Zalaegerszeg

2013

Csorna

2011

Nyíregyháza

2010

Szekszárd

2009

Pécs

2008

Baja

2007

Székesfehérvár

 

Egyéb elismerések 

 2015

2013-ban, 2014-ben és 2015-ben is AAA tanúsítványt kapott az AXIÁL Kft. a belföldi kockázatkezelési megoldásokat és nemzetközi céginformációt szolgáltató skandináv Bisnode csoporthoz tartozó Bisnode Magyarország Kft. minősítési szempontjainak besorolása alapján. A korábbi évekhez hasonlóan idén is, változatlanul a legjobb minősítésű AAA csoportba került besorolásra az AXIÁL Kft., amely tanúsítványtípusba a magyarországi cégeknek csupán 0,63%-a tartozik.A legfontosabb üzenete az AAA tanúsítványtípusba való tartozásnak az, hogy cégünk a Bisnode minősítő rendszer értékelése alapján Európa legbiztosabb lábakon álló vállalatai közé tartozik.

 2012

A belföldi kockázatkezelési megoldásokat és nemzetközi céginformációt szolgáltató skandináv Soliditet cég a legkisebb csődkockázatot jelző AAA Soliditet tanúsítványt adott át az AXIÁL Kft-nek, amelyet a közel 450.000 magyar cég 0,63%-a érdemelte ki.

 2010

Superbrands az a márka, amely a saját területén kitűnő hírnevet szerzett. A márkához kapcsolt értékek olyan érzelmi és/vagy kézzelfogható előnyöket nyújtanak, melyeket a fogyasztók elvárnak és elismernek. Az Axiál Kft. 2011-ben megkapta a kitüntető Magyar Brands és Business Superbrands címet, utóbbit immár másodszor.

 2008

A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) 2008-ban 11. alkalommal osztotta ki az Év Vállalata Díjat, amely a kockázati tőke iparág elismerését fejezi ki a kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtó hazai vállalkozásoknak. A nagyvállalati kategóriában az Axiál Kft. bizonyult a legjobbnak 2008-ban.

 2007

A Hewitt a Világgazdaság partnerségével 2007-ben már hetedik alkalommal végezte el a Legjobb Munkahely Felmérést hazánkban. A 2007. október 2-án nyilvánosságra hozott lista alapján az Axiál Kft. is 3 évig viselte a "Legjobb Munkahely" címet.

 2006

A Figyelő TOP 200 Gála a magyar gazdasági és politikai élet vezetőinek egyik legfontosabb találkozója. A legjobb magyar TOP200 vállalat címre a zsűri az üzemi eredmény és az árbevétel hányadosából képzett rangsor alapján az Axiál Kft-t tartotta érdemesnek.