Vulcan
Vulcan széria: az RMH komputervezérelt flottájának legkisebb gépe: egycsigás farmmunkás, strapabíró, hosszú élettartamú kivitelben.

Egy csigával is négy kormányzott keréken

 

Az RMH, mint a szarvasmarha takarmányozásban a TMR előállítás szakértője tovább folytatta palettájának megújítását az elmúlt időszakban. Könnyű helyzetben voltak, hiszen a fejlesztés iránya náluk a piactársakkal ellentétben fentről haladt lefelé: 2007-ben bemutatták a Mixellent gépcsalád első generációját, ami két keverőcsigával 20 és 30 köbméter közötti kapacitást produkál négy egyforma keréken, összkerék kormányzással és hajtással. A mai napig a Mixellent széria az RMH zászlóshajója, igaz bemutatása óta már a harmadik generációval. Ezt követően 2010-ben, majd 2013-ban a kétcsigás összkerék kormányzású és hajtású Platinum szériát, majd az itthon is népszerű Premium családot mutatták be 15-21 m3 közötti kapacitással. A következő lépésként pedig 2015-ben egészült ki a kínálat az egy keverőcsigás Vulcan sorozattal, mely 14 és 20 m3 közötti kapacitást tud, szintén 4 kerék kormányzással és hajtással.

 

A Vulcan széria megjelenése valóban hiánypótló volt, mivel korábban egy keverőcsigás kivitelben csak első vagy hátsókerék kormányzású modellek álltak rendelkezésre. Ezek manőverező-képessége sokszor nem volt elég jó az Európában és itthon is oly jellemző, erősen tagolt, szűk közlekedő- és etetőutakkal rendelkező tejelő tehenészetekben. A kétcsigás nagyobb kocsik tapasztalatait felhasználva így elkészítették a Vulcan gépcsaládot.

 

A silómaró az RMH Premium gépcsaládból származik, rozsdamentes házzal és rostkímélő, de a lehető legnagyobb betöltési sebességet garantáló késelhelyezéssel a maródobon. A maró meghajtása 80 LE-ben van limitálva a felhordószalag valamint a maródob védelme miatt.

 

A motor a Vulcan szériában is hátul helyezkedik el, ahol a legjobban védve van a silómaró porától, ahol legegyszerűbben megoldható a hűtése és ahol a legkevésbé zavarja a gépkezelőt zajával és rezgéseivel. Függően a gép kapacitásától Deutz vagy Volvo Penta 6 hengeres motorokat használnak 208-210 LE teljesítménnyel. A gyártó minden gépére jellemző a szellős, áttekinthető motorház tervezés. Ez amellett, hogy rendkívüli módon megkönnyíti a karbantartást, azt is garantálja, hogy a részegységek hűtését egyszerűen biztosítsuk, valamint a motorház egyszerű tisztíthatóságával megelőzhetőek legyenek a kigyulladásos balesetek.

 

A keverőszerkezet, mint mondtuk egycsigás és gyakorlatilag a közel harminc éve gyártásban lévő VSL szériából származik. A hazánkba kerülő önjáró RMH kocsik mindegyikére igaz, hogy legendásan hosszú élettartamot produkálnak. Ezt a gyártó anyagválasztása biztosítja: a keverőtartály palástja az alsó 1 m magasságban a silómarónál már megismert, 3CR12 jelű kopásálló és rozsdamentes anyagból készül teljes keresztmetszetben (!), míg a keverőcsiga csigalevelei ugyanebből az anyagból kapnak élvédő felhegesztést. E két dolog biztosít közel 20.000 üzemórás élettartamot az önjáró RMH etetőkocsiknak.

Keverőképességéről csak annyit, hogy a gyártó zászlajára tűzött 97% vagy a feletti homogenitást teljesít, miközben a csigára szerelt nagy méretű, parabólikus kialakítású kések az aprításért felelősek.

   

Érdekes megoldás a TMR kitárolásának módja, ami az RMH önjáró flottájában is egyedi ennél a gépnél. A Vulcan gépcsaládban a gyártó visszanyúlt a vontatott gépeknél oly népszerű kiosztási rendszerhez: a TMR a tartály elején lévő nagyméretű ajtón keresztül hagyja el a keverőtartályt, egy a gép teljes szélességében meglévő láncos (vagy gumiszalagos) konvejorra jut, majd a kiosztás az ún. kereszt-konvejor szállítási irányától függően a gép mellé akár jobb, akár bal oldalra is történhet. Óriási előnye ennek a rendszernek, hogy az egyik oldalra egy további felhajtható konvejort szerelve a gép teljesen univerzálissá válik: egyik oldalra megvalósítható a jászolba/vályúba történő kiosztás, míg a másik oldalra a gép maga mellé, etetőasztalra tárolja ki a TMR-t. Mindez pedig újabb kitároló ajtó nélkül oldható meg.

 

Ami a meghajtást illeti, a két nagytestvérből, a Mixellent és a Platinum rendszeréből kölcsönözte a Vulcan a rendszert és az alkatrészek nagy részét is, Road módban, országúti haladáskor az elektronikus gázpedál egyszerre emeli a motorfordulatot és a hidraulikus meghajtást. Farm módban a motorfordulatszám állandó 1.750 1/perc, a részegységek hidraulikus meghajtása és annak méretezése biztosítja, hogy ezen a fordulaton is rendelkezésre álljon a mindenkor szükséges, vagy annál akár 20-30%-kal több teljesítmény. Nem mellékes manapság az üzemanyag fogyasztás, ami a Deutz és a Volvo mérnökei szerint is ezen a fordulaton a legkedvezőbb a leadott teljesítményhez képest.

A motor élettartama szintén ennek a viszonylag alacsony üzemi fordulatszámnak köszönhetően átlag feletti, ezt a megfelelő fordulatszámot is a Deutz és a Volvo mérnökeinek bevonásával kísérletezte ki az RMH.

 

A kabin és az ergonómia a jól ismert RMH minőséget hozza, de ez egy profi önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsinál már alap. Egy ilyen gépben napi 6-11 órát ül a kezelője, így itt nem lehet hibázni: légkondicionáló berendezés, joystick a funkciók egyujjas működtetésével, légrugós ülés, tolató- és keverőtartályba néző infrakamera, fűthető tükrök mind hozzátartoznak a hazai szokásos alapfelszereltséghez.

A gép hosszú élettartamát szolgálja és a rendkívül sok zsírzási pont miatt már szinte kötelező az automata központi zsírzó megléte. Egy ilyen értékű gépnél ez ma már nem szokott kérdés lenni, a forgalmazó felelőssége, hogy ennek előnyeiről tájékoztassa az ügyfeleket, ők pedig szinte kivétel nélkül kérik a géphez.

 

Az önjáró etetőgép egyik legfontosabb részéről még nem ejtettünk szót, ez pedig a mérleg rendszer. Ne feledjük, a gép egyetlen célja a takarmányozási szakemberek által összeállított receptúrák maradéktalan és minél pontosabb megvalósítása. Az RMH Vulcan gépcsalád a 2016-os év hódmezővásárhelyi állattenyésztési vásár díjazottját, az I Feed Good számítógépes mérlegrendszert használja. Ennek lényege, hogy a takarmányozási vezető a receptúrákat a számítógépén, az etetőkocsival együtt leszállított Farm Manager Network szoftverrel írja meg. A program használata a sokéves fejlesztői munkának köszönhetően igen egyszerű, felhasználóbarát. A receptúrákat vezeték nélkül (opcionális), vagy egy ún. T-Data kit adathordozóval lehet átvinni az etetőkocsi kabinjában lévő I Feed Good fejegységre. Ugyanígy a T-Data kit-tel hozhatom a korábbi tény-adatokat vissza a számítógépre, ahol néhány kattintással terv-tény elemzés készíthető. Ez pontosan mutatja a gépkezelő munkájának precizitását, a receptúra megvalósítását és az egyes TMR összetevők betöltésénél történt százalékos eltéréseket.

Az I Feed Good mérlegrendszer fejlesztésének, használatának lényege, hogy a kívánt részletességű receptúrákat tudjunk létrehozni, azok betartását, megvalósítását folyamatosan kontrollálni tudjuk, és a recept írásakor különböző szintű jogosultságokat tudunk adni, illetve megvonni a gépkezelőtől.

 

Melyik kever jobban, egy csiga vagy kettő?

Erre talán mindenki kapásból vágja rá a választ: persze, hogy a kettő! A valóság azonban nem ilyen egyszerű. A dolog lényege, hogy egy függőleges keverőcsigás etetőkocsiban a keverés mindig függőleges irányban valósul meg. A csiga folyamatosan emeli az anyagot, felül pedig a palást irányába elejti. Így az anyagáram mindig függőleges, a csiga közelében felfelé, míg a tartály palástjánál lefelé irányul; eközben pedig vízszintes irányban a takarmány összetevők áramlása minimális. Ebből következik, hogy az egycsigás kivitel keverési teljesítménye mindig jobb lesz, mint a kétcsigásé, hiszen a kétcsigásnál idő kell, míg a különböző TMR összetevők az egyik csigától a másikig eljutnak és valóban homogén mix keletkezik.

Kérdezhetnénk, hogy akkor egyáltalán miért készítenek két- illetve háromcsigás keverőszerkezeteket. A válasz az, hogy a kapacitás növelésével, praktikusan 20 m3 felett a keverőtartály átmérője miatt az etetőkocsi szélessége már kezelhetetlenül nagy lenne, így a tervezők a tartály elnyújtásához és kettő (vagy 30 m3 feletti kapacitású vontatott kocsiknál három) keverőcsiga beállításához nyúltak.

 

 

 

További információért keresse területi képviselőinket!

 

 

Miért önjáró…? - Miért RMH…?

 

Technológiai háttér

Az önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsik térhódítása a hazai tejelő tehenészetekben töretlen. Az szinte minden tejhasznú szarvasmarha-tartásban jártas szakember számára egyértelmű, hogy a hosszú távú fenntartható magas tejhozam és az állat egészségének záloga az állandó összetételű és rosthosszúságú TMR takarmány etetése. Ennek biztonságos és állandó minőségben történő előállítását nagyban megkönnyíti az önjáró kivitelű takarmánykeverő-kiosztó kocsi alkalmazása. Az is köztudott és számos helyen bebizonyosodott, hogy a vontatottról az önjáró etetőkocsira történő átállás már önmagában 3-5% tejhozam növekedést hoz.

 

A gyártó

Ehhez a technológiai fejlődéshez az Axiál Kft a világ legnagyobb tapasztalattal rendelkező önjáró etetőkocsi gyártójának termékeivel, az izraeli RMH keverő-kiosztó kocsikkal tud hozzájárulni. Az RMH nevéhez fűződik a világon a legelső önjáró etetőkocsi kigondolása és a sorozatgyártás elkezdése, ami 1981-ben történt. Elmondhatjuk, hogy a gyártó azóta is vezeti a piacot mind a gyártott és értékesített mennyiséggel, mind pedig az állandó minőségű TMR előállítását célzó ötleteivel, innovációival.

A gyártási programban az egyszerűbb, mechanikus szabályzású gépektől a teljesen komputervezérelt kocsikig terjedően teljes kínálatot találunk, 11 m3-es kapacitástól egészen 30 m3-ig.

A gépeket egyébként 20 000 üzemórás üzemidőre tervezik, a megbízhatóságáról híres Deutz motor található bennük.

 

A beruházás megtérülése

Minél nagyobb az állatállomány, annál gyorsabban térül meg a befektetés, ennek idejét 6 hónap, illetve 2-3 év közötti időre teszi a gyártó. 200-as és 300-as állatlétszám között van az az üzemméret, aminél már megéri önjáró etetőkocsiban gondolkodni.

A megtérülés több tényezőnek köszönhető. Először is átlagosan kevesebb, mint 2/3-ára csökken az etetési ciklusidő, a TMR teljes takarmány összetevőinek gyors, rakodógépet száműző betöltésének köszönhetően. Emellett a silómaróval történő betöltés oxidáció-mentes silófalat biztosít, és gyakorlatilag a nullára csökken a szél által elfújt, letaposott szálastakarmány, vagy silótakarmány veszteség. A silómaró nemcsak a TMR-be szánt anyagok kg pontosságú betöltését teszi lehetővé, hanem egy intenzív előaprítást is végez. A függőleges tengelyű etetőkocsi csigáin elhelyezett parabólikus elrendezésű kések ezt az aprítást tovább folytatják egy intenzív keverő hatás mellett. A végeredmény 97% feletti homogenitású, laza szerkezetű, állandó 6-10 cm strukturális rosthosszúságú TMR.

 

Az RMH gépcsaládok

Az erőforrás a Deutz-tól érkezik, a kisebb modellekben 4 hengeres 118 vagy 175 LE-s, míg a nagyobbakban 6 hengeres 208, illetve 268 LE teljesítménnyel.

A kerekek és a keverőcsigák hajtáslánca egyaránt hidraulikus, amit CAN-BUS rendszeren keresztül a Sauer-től érkező vezérlők kontrollálnak.

A robosztus létra alváz különösen nagy merevséget biztosít a gépeknek, a rossz útviszonyokhoz való alkalmazkodást pedig a kerekenként külön elhelyezett hidraulikus rugóstagok garantálják (Premium, Platinum, Mixellent). A kétcsigás kivitelekbe 4 kerék kormányzást már alapesetben szerel a gyártó, a 4 kerék hajtás pedig szintén egy elérhető opció.

Néhány gondolat a keverőszerkezetről, mint egy önjáró etetőkocsi legfontosabb részéről. Az időtállóság érdekében minden RMH típusnál rendelhető a keverőtartály alsó 1 méteres részének 3CR12 rozsdamentes, nagy kopásállóságú anyagból való előállítása. Ez, valamint a keverőcsigák éleinek ugyanezen anyaggal való felhegesztése, borítása, a gép élettartamával – 20.000 üzemóra, hazai tapasztaltok szerint is – azonossá teszi a keverőtartály élettartamát. A keverőcsigák elhelyezkedése, 0 és 50 között változtatható fordulatszáma valamint tartálymérettől függően 2-3 hidraulikus működtetésű állókés alkalmazása mindig állandó összetételű és strukturális rosthosszúságú TMR előállítását teszi lehetővé.

A silómaró 2 m munkaszélességű, kettős spirális késelrendezésű és hidraulikus hajtású. Az évtizedes tapasztalatok eredményeképpen olyan kés darabszámot és elrendezést kísérletezett ki a gyártó, ami kíméli a rostszerkezetet, biztosítva ezzel a bendőben a megfelelő emésztést és folyamatos anyagáramot.

A silómaró házának anyaga 3CR12 rozsdamentes acélból készül, a megfelelő szilárdsági tulajdonságok, kopás- és korrózióállóság érdekében.

Világújdonságként mutatta be az RMH nemrégiben a mérleg által vezérelt silómarót a Mixellent gépcsaládban. Ennek lényege, hogy a takarmányozási vezető által összeállított recept alapján a különböző takarmány összetevők betöltésekor maga a mérleg vezérli a silómaró fordulatszámát. Így kizárható az emberi tévedés és a TMR 1%-on belüli állandó összetétel aránya biztosított.

Számos gépet kímélő, emberi tévedést kizáró, valamint üzemanyag fogyasztást csökkentő fejlesztést találunk még az RMH gépekben. Ilyen például az, hogy amennyiben a silómaró terhelése 80LE fölé emelkedik, tehát gépkezelőnk túl nagy erővel ment neki vagy tartott rá a silófalra, a maró azonnal leáll, majd automatikusan újraindul a terhelés csökkenésével. Fontos még a fő rendszerek közötti prioritás vezérlés. Ennek lényege, hogy a silómaró működtetésekor a megfelelő teljesítmény érdekében a keverőcsigák 20%-ot lassulnak, majd a marás befejeztével újra felgyorsulnak. Mindez az alacsonyabb üzemeltetési költséget és hosszabb élettartamot eredményez.

RMH

Modell

Kapacitás

Önsúly

Max. töltés

Össztömeg

m3

kg

Vulcan 14

14

11300

6400

17700

Vulcan 16

16

11900

7200

19100

Vulcan 18

18

12100

8000

20100

Vulcan 20

20

12300

8800

21100

 

Motor

Keverés

Silómaró

Meghajtás

Kormányzás

 

 

Turbo Diesel, intercooler, 6 hengeres soros, Deutz 208 LE vagy Volvo Penta TAD870VE, 218 LE, Tier 4 final

Változó szállítású Sauer hidraulika szivattyú és hidromotor, 3 fokozatú keverés

Spirális késelrendezés, Sauer szivattyú, nyomáshatároló (védelem), 2 irányú hajtás

Összkerék hajtás, Sauer változó szállítású hidr. meghajtás, 2 fokozatú sebességváltó 25 és 40 km/h (opció)

4 kerék kormányzás, 3 féle kormányzási mód. Vonuláskor első kerék kormányzás