VISZ workshop az AXIÁL-nál

VISZ workshop az AXIÁL-nál

Csütörtökön Baján, az AXIÁL Kft. központi telephelyén tartotta novemberi workshopját a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ). A nap során szakmai előadásokra és élmény traktorozásra is sor került.

A workshop témája az agrárium és az informatika kapcsolata volt, leginkább azokról az IT-kihívásokról esett szó, melyek a mezőgazdaságban felmerülnek.

Ennek keretében Fehér Róbert, az AXIÁL Kft. szervizmérnök gyakornoka tartott előadást a GPS történetéről, működéséről, a mezőgazdaságban alkalmazott technológiákról. Utána az IT-kihívások okairól hallgathattak előadást a résztvevők, mely azokat a jellemző problémákat taglalta, amelyeket a szántóföldi növénytermesztés során meg kell oldani. Ezek legfőképp az adatok mérése, gyűjtése, eljuttatása a központi rendszerekbe, majd ezek feldolgozása volt. Végül a közművek átalakulásáról esett szó, és az iparág digitalizációjával is megismerkedhetett a hallgatóság.

Egy közeli helyszínen a programon jelenlévők kipróbálhatták az AXIÁL Kft. Fendt, valamint CLAAS erőgépeit is, mely sokak számára hatalmas élmény volt. Végezetül városnézéssel és az országszerte híres, helyi halászlé elfogyasztásával búcsúzott a szövetség a bajaiaktól.

 

Szöveg: Haász László, ügyvezető / Infobex Kft.

Kép: Fekete Gábor, marketingkommunikációs menedzser / AXIÁL Kft.

 

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek