Traktorfesztivál menti meg az agrárszakmát

Traktorfesztivál menti meg az agrárszakmát

Még mindig kevesen dolgoznak az agrárágazatokban, a mezőgazdaságban tízből kilenc gazda szakemberhiánnyal küzd. Évente kevesebb, mint 500 diák szerez képesítést a területen, noha ennek közel a tízszeresére lenne szükség.

Legalább ötezer főre lenne szüksége az ágazatnak. A szakma megmentésére egy iskolásokat célzó programot kezdeményeztek az ország gépforgalmazói: a Legyél Te is mezőgépész kampányban versenyekkel, drifttel és traktorfesztivállal győzik meg a fiatal generációt. 

A tanulók többsége még mindig olajos, elavult, alantas szakmának tartja a mezőgépészetet, sok fizikai munkával és alacsony fizetéssel. Míg a szakma megítélése az elmúlt harminc évben alig változott, a technológiai újítások gépészmérnökké léptették elő a hagyományos traktoristákat. 

 

 

“Minden felmérés azt mutatja, hogy a szektor gyakorlatilag teljesen elöregedett. Az átlag életkor 50 fölötti, miközben az iskolázottsági szint gyakran alacsony, a kezelők sokszor hibásan használják, és tönkre teszik az új típusú gépeket. Ezért indítottuk el a Legyél te is mezőgépész! programot: több mint 100 gépforgalmazó összehangolt együttműködésének köszönhetően átfogó, 11 pontból álló képzési és karrier programot állítottunk össze. Ennek része a Hódmezőrület is, ahol fesztivál hangulatban, high-tech traktorok bemutatásával tesszük divatossá a mezőgépész szakmát” – mondta el Umenhoffer Péter, a kampány egyik vezetője. 

 

 

A szakértő szerint legalább 20 évre van szükség ahhoz, hogy az agrárágazatban megszűnjön a munkaerőhiány, de ehhez feltétlenül szükség van a fiatalokat megszólító eszközökre. A fesztiválon a teljes magyar traktortörténelem megtekinthető, és a legújabb gépcsodákat is ki lehet próbálni. Ezer forintért egy profi sofőr mellé driftelni is beülhetnek a látogatók, a befolyt összegből pedig a pályakezdő mezőgépészeket támogatják. 

“A programhoz tartozik az Éld át igazából! – Legyél Te is mezőgépész! játék, amelyet kifejezetten középiskolásoknak találtunk ki. A csapatoknak több feladatot is teljesíteniük kell, az utolsót a Hódmezőrületen tudják végrehajtani a diákok. Az első három helyezett arányosan elosztva megkapja a driftből befolyt teljes összeget különböző szerszámok és segédeszközök formájában”- tette hozzá Umenhoffer Péter. 

A Mezőgazdasági Eszköz és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) és az Agrárminisztérium közös mérései szerint a program 2017-es indulása óta másfélszer többen jelentkeztek mezőgépésznek. A szakértő szerint azonban elősorban szemléletváltásra és a fiatalok informálására van szükség, így a látványos eredményekhez még legalább egy évtizedre van szükség. 

 

További információ: www.hodmezorulet.hu

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek