Tömör, figyelemfelkeltő, találó

Tömör, figyelemfelkeltő, találó

Egy márkának nemcsak az a fontos, hogyan jelenik meg a vásárlók előtt, hanem az is, hogy mit és hogyan akar közölni magáról. Egy vállalat nyelvének világosnak és egyértelműnek, de leginkább a céghez illőnek kell lennie.

A CLAAS mindig is „beszélő neveket” alkotott, ellentétben az inkább betűket és számokat, vagy csak számokat használó versenytársakkal. Első kombájnja, még csak leíró jelleggel, az „arató-cséplő-kötöző gép” elnevezést kapta. A 1946-ban már saját nevű követte, a „SUPER”. A CLAAS használ számokat is, ezekkel különböztetik meg a sorozatokat és az egyes modelleket a sorozaton belül. Ha egy modell különböző felszereltség-variációkban kapható, akkor további kiegészítést is kaphat a nevéhez, például LEXION 780 TERRA TRAC (=LEXION 780 kombájnmodell, hevederes járószerkezettel) vagy AXION 960 CMATIC (=AXION 960 traktormodell, fokozatmentes sebességváltóval).

Viszont nem kell eltúlozni az egyedi nevek adását, mert mindegyiket meg kell tanulni, és emlékezni kell rá. Persze egy erős, ismert egyedi névből profitálni lehet. Például a TERRA TRAC hevederes járószerkezet annyira ismert, hogy az ügyfelek a versenytársaknál érdeklődnek, kapható-e az ő kombájnjaikhoz is TERRE TRAC? Ilyen azt a választ hallják, hogy „Nem, TERRA TRAC csak a CLAAS-nál van”.

 

Fontos a személyes érintettség

A névnek a márkához és a termékhez is illeszkednie kell. A nevek személyesebbé és szimpatikusabbá teszik a terméket, erősítik a gép identitását. Ki nem szeretne egyszer az életben JAGUAR-t vezetni? A CLAAS önjáró gépei ION-ra végződő neveket kaptak, ami a legnagyobb és legintelligensebb terméksorozatra utal (LEXION, XERION, AXION, SCORPION, TORION). A JAGUAR a kivétel, mivel ez a név már 1973 óta létezik. A CLAAS bálázók terméknevei pedig ANT végződésűek (QUADRANT, ROLLANT, VARIANT).

 

 

Találó és lényegre törő

Az autóiparból tudjuk: az olyan értékek, mint a rugalmasság, kitartás, megbízhatóság gyakran jelennek meg a fantázianevekben, ahogy például városról vagy tájegységről kapott neveket is kreálnak. Más nevek asszociációra késztetnek, például a VW Amarok eszkimó nyelven annyit tesz, hogy „északi sarki farkas”.

Megfelelő nevet keresve alaposan utána kell nézni, milyen géppel van dolgunk, majd ennek megfelelően asszociációkat keresni. A QUADRANT esetében például a négyzetre és a szögletes bálázóra gondolunk, a SCORPION teleszkópos karja a skorpiók méregtövisére emlékeztet, a TORION pedig a spanyol Tor, azaz bika szóra utal, hiszen a kanál a bika leszegett fejére emlékeztet. Az asszociációt nem feltétlenül érti meg rögtön az ember, de ha egyszer hallotta, könnyebben maga elé tudja képzelni. A névalkotók mégsem mindig csak asszociációkra gondolnak, például a LEXION jelentés nélküli fantázianév. Az elődtípusokkal ellentétben, mint a MEGA vagy a DOMINATOR, nemcsak nagynak és erősnek, hanem műszakinak és intelligensnek is érezteti a modern CLAAS kombájnokat.

A TERRA TRAC a talajra és a vonóerőre utal. Az AUTO FILL az automatikus töltésre, a MULTI CROP CRACKER pedig arra, hogy többféle növényhez alkalmazható. A rövidítések általában nagy „C” betűvel kezdődnek, mint a CEBIS elektronikus fedélzeti információs-, vagy a CEMOS elektronikus gépoptimalizáló-rendszer.

Nevet kitalálni nagyon fontos folyamat, amely sokáig tarthat. A legfontosabbak megalkotása akár hat hónapot, vagy egy évet is igénybe vehet. A folyamat azzal kezdődik, hogy a termékmenedzser részletesen ismerteti az új terméket, esetleg nevet javasol. A marketing osztályon a javaslatokat ellenőrzik, néhányat kiválasztanak, majd ezeket védjegyjog szempontjából ellenőrzik. Szintén nagyon fontos a nyelvi-kulturális vizsgálat a világmárkáknál, nehogy a jelentése vagy az ahhoz társított asszociáció miatt egy-egy nyelvi- vagy kulturális területen negatív megítélést okozzon a név.

A névkeresés sok ötleteléssel, Google-kereséssel és asszociálással jár. A látvány is fontos szerepet játszik, így már évek óta CLAAS betűtípust használnak. Azonban néhány név ezzel betűtípussal egyszerűen nem néz ki jól a gépeken, ezért előbb képeken próbálják ki.

Nomen est omen, azaz sorsmeghatározó előjel a név, mondja a klasszikus latin mondás – mindmáig érvényesen!

 

Szöveg: Vas Magdolna, marketingkommunikációs menedzser

Forrás és kép: Agritech 2018. 05. szám

Elérhető

Kapcsolódó cikkek