Szalagon szállítjuk a teljesítményt

Szalagon szállítjuk a teljesítményt

Hosszú a szalagos vágóasztalok története. Már a vontatott kombájnokon, például a CLAAS SUPER-en is szalag szállította a terményt a cséplőgéphez. A gyakorlati követelmények azonban változtak, és az akkori technológia évtizedekre háttérbe szorult.

Észak- és Dél-Amerikában viszont már évek óta népszerűek a szalagos vágóasztalok. Ezeken a helyeken leginkább szójában kedvelik, a mély vágás és a kíméletes terménykezelés miatt.

Hazai szántóföldön rendkívül ritkán lehet szalagos vágóasztallal találkozni. Többek között azért, mert az ilyen adapterek eddig nem voltak alkalmasak repce aratására. A kihívás itt abban állt, hogy a vágóasztal felvegye a nagy térfogatarányú hüvelytermést, egyidejűleg középre szállítsa úgy, hogy a lehető legkisebb legyen a kipergési veszteség. Az új CONVIO fejlesztőmérnökei erre helyezték a fő hangsúlyt. A mély, szélesen nyitott asztal, a lapos vágási szög és a szalagokkal szinkronban dolgozó behordócsigák a vágóasztal hátfalának felső részén folyamatosan és állandóan továbbítják a repcét. A vágóasztal hátfalán magasító lemez csökkenti a kipergési veszteséget, ezenkívül szerszám nélkül felszerelhető repce-oldalkaszák biztosítják a zavartalan repcecséplést.

 

 

Hogyan dolgozik az adapter?

A termény szállítását a két oldalsó szalag kezdi meg, a terményt egy középső szalagra továbbítva. Egy kiegészítő szállítócsiga mozgatja a terményt a ferdefelhordó felé. Hogy rugalmasan lehessen alkalmazkodni a mindenkori betakarítási körülményekhez, a gép kezelője a vezetőfülkéből állíthatja a szalag sebességét, de az ember tehermentesítéséért az AUTO BELT SPEED asszisztencia-rendszer automatikusan is hozzáigazítja a menetsebességhez.

 

 

Technika a részletekben

A motolla központi szerepet játszik a termény tiszta felvételében. Az új CONVIO íves pályája a hosszú, egyenes úton mozgatja a terményt a kaszasín felett. Az erős műanyag ujjak nagy terhelést viselnek el, miközben kíméletesen, csekély veszteséggel továbbítják a terményt. A motolla beállításánál is gondoltak a gép kezelőjére: automatikus behúzóerő-szabályzás emeli fel a motollát, amint túl naggyá válik a terhelés. A nyomás és az érzékenység beállításával a gépkezelő rugalmasan reagálhat a körülményekre.

 

 

Talajegyenetlenségeket rugalmasan kiegyenlíteni

Az alacsonyan növő növénykultúrák, például a borsó, lóbab vagy szója, veszteségmentes betakarításáért a CONVIO FLEX sorozat kínál ideális adaptereket. A kaszasínt, illetve a szalagot több tartókar köti össze flexibilisen a fő kerettel. A vágóasztal teljes elmozdulása függőleges irányban 225 milliméter, ez optimális talajkövetést tesz lehetővé, még nagyon egyenetlen, hepehupás területen is. Minden CONVIO FLEX modell ACTIVE FLOAT hidropneumatikus tehermentesítésű.

A rendszer a tartókar alá szerelt kis hidraulikus munkahengerekkel aktívan tehermentesíti a kaszasínt. A CEBIS-ben fokozatmentesen állítható a tehermentesítő nyomás, hogy még nedves körülmények között se torlódjon fel a föld a kések alatt.

Az elismert AUTO CONTOUR rendszer a CONVIO modelleket tisztán vezeti el a talajegyenetlenségek felett. Ráadásul a gépkezelő a FLEX modelleket különböző módokban használhatja: a flexibilis- és a gabona-mód mellett fekvő gabona-mód is választható. A gépkezelő a menetkaron gombnyomásra válthat a merev és a flexibilis-mód között.

 

 

Mely gazdaságoknak ajánlott a CONVIO?

A CONVIO modelleket nagy munkakihívásokra tervezték. Nehéz körülmények között – például fekvő gabona, gazos területek -, illetve ahol nagy vagy éretlen a szalmatartalom, a szalagok egyenletes terményáramot biztosítanak, felcsavarodás és megakadás nélkül.

Az univerzális CONVIO FLEX modelleket olyan gazdaságokba ajánljuk, ahol a vetésforgóban nagy a zöldborsó vagy a szója aránya.

 

 

Szöveg: Vas Magdolna, marketingkommunikációs menedzser

Forrás és kép: Agritech 2018. 05. szám

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek