Rekordnövekedést ért el a Horsch

Rekordnövekedést ért el a Horsch

A Horsch 2017-ben 356 millió euróval a vállalat történelmének legmagasabb forgalmát érte el, amely a 2016-os 300 millió eurós forgalomhoz képest 19%-os növekedést jelent, így az egyik legsikeresebb és leggyorsabban növekvő mezőgazdaságigép-gyártó lett.


Nőtt az exportkvóta, ez most 80%-ot tesz ki, amellyel Németországban (20%) is sikerült növekedést elérni. A forgalomhoz a kelet-európai országok 53%-kal járultak hozzá, különösen Ukrajna jelentett be nagy értékesítési sikereket. Nyugat-Európa 20%-kal járult hozzá az értékesítéshez, a fennmaradó 7% a globális tevékenységeknek tulajdonítható.


Az utóbbi – a vállalat szerint – szintén meredeken emelkedik, például a növekvő kínai kereslet vagy a saját termelés és értékesítés megkezdése Brazíliában, miután már jó tapasztalatokat és sikereket értek el Észak-Amerikában és Kanadában. A Horsch alkalmazottak száma pedig 1600 főre emelkedett világszinten.

 


A sajtóközlemény szerint: „A 2018-ban beérkező megrendelések magas, stabil szinten vannak, ezért a Horsch azt tervezi, hogy továbbra is növeli az értékesítést. Annak érdekében, hogy minden területen kielégítse a növekvő termékigényeket, jelentős beruházásokat eszközöl minden német telephelyen. A ronneburgi termelési helyszínen rövidesen egy új komplett csarnok készül el és a növényvédelmi telephelyen, Landauban a termelés szinte megduplázódik az ősszel. Közben Oroszországban először avat saját termelési csarnokot, 2018-ban pedig az ukrán helyszín bővül nagymértékben. Brazíliában tovább növeli a termelési kapacitást.”


Az amerikai piacon képzési területen és a szántóföldi kísérletek terén is további fejlesztéseket tesz, az Illinois államban található Downsban egy bemutató gazdaságot hoz létre, Cornbelt közelében. Az első gyakorlati napok már lezajlottak a helyszínen.


A május közepétől július elejéig tartó németországi nemzetközi gyakorlati napokra a Horsch több ezer mezőgazdasági termelőt és kereskedőt vár, hogy a cég székhelyén, Schwandorfban bemutathassak legújabb fejlesztéseket.

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser
Forrás és kép: Agrarheute.com

Elérhető

Kapcsolódó cikkek