Költségcsökkentés, eredménynövelés, környezetvédelem

Költségcsökkentés, eredménynövelés, környezetvédelem

Innovatív növényvédelmi technikák címmel került megrendezésre 2019. október 11-én a II. Gazda Nap a nyíregyházi Lippai János Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskolában. A programon Rákóczi Péter, GPS területi képviselő kollégánk is előadott.

Reggel 9-kor vette kezdetét a program, ahol Ferdinánd Tibor László, az iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. A nap folyamán olyan előadásokra került sor, melyek például a permetezőgépek diagnosztikájával, a drónhasználattal foglalkoztak, de a hollandiai növényvédelemről is szó esett.

 

 

Rákóczi Péter kollégánk „Műholdas technika a növényvédelemben” címmel tartott előadást az érdeklődőknek, mely során a műholdas képalkotás előnyeit mutatta be. Hogyan tudunk a szántóföldi gazdálkodás során úgy költséget csökkenteni és eredményt növelni, hogy közben a környezetet is védjük? – tette fel a kérdést, melyekre röviden az alábbi válaszokat adta:

  • növényállapot monitoring, detektálás, előrejelzés
  • műholdas hozammérés évekre visszamenőleg
  • különböző termőképességű zónák meghatározása, tápanyagkijuttatási- és tőszámterv-készítés
  • a szükséges technikai feltételek megteremtése, beleértve a régi munkagépek alkalmassá tételét
  • a keletkezett adatok kezelésének lehetséges módjai (asztali szoftver és felhő)
  • automatikus költségelemzés

Az előadás végül az AXIÁL termékeinek és szolgáltatáscsomagjának bemutatásával zárult.

A hozzávetőleg 80 fős, főleg diákokból és tanárokból álló hallgatóság számos értékes információval gazdagodhatott a nap folyamán, mely végül ebéddel zárult.

 

Szöveg: Rákóczi Péter, területi képviselő, precíziós gazdálkodási csoport

Kép: Lippai János Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola

 

 

Vantage – precíziós gazdálkodási eszköz- és szolgáltatáscsomag az AXIÁL-tól

 

A mezőgazdaság digitalizációja rendkívül izgalmas jövőképet vetít elénk, bár a technológia gyakorlati alkalmazása sok esetben komoly kihívás. Cikkünkben a helyspecifikus szántóföldi növénytermesztés kihívásairól és a már elérhető megoldásairól olvashat. >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek