Jövő a szántóföldön

Jövő a szántóföldön

A tradicionális paraszti életformának vége? Új időszámítás kezdődik? Kresz Gábor, Fendt referens kollégánk ehhez hasonló kérdéseket boncolgat a Fendt augusztusban megrendezett vevőtalálkozója kapcsán, ahol számos új és régi gépet mutattak be.

A traktorairól híres Fendt augusztusban is megtartotta hagyományos, nagyszabású – és valamennyi mezőgazdasági gépgyártó közül egyedüli – vevőtalálkozóját, illetve új és régi gépeinek bemutatóját, Würzburg mellett. Az egynapos eseményen, közel ötvenezer helyi importőr és meghívott gazda volt jelen Amerikából, Japánból, Törökországból, Ausztráliából, Dél-Afrikából és természetesen az Európai Unióból. Megismerhették a jövő technikáját, és információkat gyűjthettek beruházásaik előkészítéséhez. Magyarországról az AXIÁL hívott meg néhány gazdát, illetve gazdaságvezetőt.

 

 

A mi csoportunk egyre fiatalabb összetétele arra vall, hogy küszöbön áll, sőt javában folyik a generációváltás. A jövő gazdanemzedéke a Fendtnél bepillantást kapott a holnap technikájába, amelyre jóváhagyó igent kellene mondaniuk.

Láthattuk például dolgozni a legnagyobb munkaszélességű gépkapcsolatokat, a jelen pillanatban legnagyobb teljesítményű (650 LE) hevederes Fendt traktorral. E mellett ott dübörgött a jövő hevederes traktora is, a tavalyi Agritechnica kiállításon bemutatott, különösen gazdag felszerelésű, rugózott futóművű és kabinú Fendt 943MT Vario (431 LE), Vario-Drive váltóval és alacsony fordulatszámú motrral, amely már második ilyenként – Magyarországon várja a jövendő gazdáját. Az AXIÁL előrelátóan elsőként hozta el általa a jövőt Magyarországra. A széria magas színvonalon biztosítja a nagy teljesítményt és a csekély fogyasztást, a talaj kíméletét és a mind fontosabb komfortot, ergonómiát. Az utóbbiakkal eddig is verhetetlenek voltak a Fendt univerzális traktorjai, és most ezt kiterjesztették a hevederes traktorokra is.

 

 

Zavar valakit a reggeli harangszó? Régen természetes volt, ehhez igazodott a gazda. Falun állatot tartani? Szóvá teszi a szomszéd, hogy büdös a trágya. Gondoltuk volna pár éve, hogy ekkora változások jönnek? Kevesen gondolták -valljuk be. Amíg sok traktoros volt a faluban, elfogadott volt a munkát és megélhetést biztosító traktor is, a traktoros szakmát kedvelték a gyerekek, sokak életcélja lehetett. Ám ahogy fogynak a traktorosok, illetve az utánpótlás a falvainkban, a gazdák kényszerből – és nem csak gazdasági megfontolás alapján – egyre nagyobb erőgépeket vásárolnak.

A kisebb gazdák fejében is megfordul a gondolat, hogy növeljék a gépméretet, ha gyerekeik más hivatást, életcélt választanak, és nem akarják folytatni a földművelést. Ez az egyik lehetséges irány, amelyhez egyre nagyobb és korszerűbb gépeket fejleszt és gyárt a Fendt.

A Fendt azonban egy másik lehetséges jövőt is megmutatott, a hozzá illő gépekkel együtt. Az eddiginél jóval kisebb autonóm gépek öntanulók, rajokban végzik a munkát, éjjel-nappal, hétvégén és ünnepnap is, túlóradíj nélkül, úgyhogy csak a gazdán és az időjáráson múlik majd, hogy pontosan kezdik-e a napot. Álom? Több technika, kevesebb emberi munkaerő! Még valószínű évtizedekig szükség lesz emberre a traktorban, de őket egy idő után inkább gépkezelőnek, rendszergazdának, és nem traktorosnak fogják hívni. E kis gépek, vagy inkább robotok végzik majd el a munkát. A robotok fajlagos talajtaposása kisebb az emberi lábénál, alig hagynak nyomot, ezáltal csökken a talajművelés energiaigénye és nőhet a termésátlag.

 

 

A látottak alapján lehet, hogy alkalmazott informatikát és rendszerfelügyeletet tanulhat a jövő gazdája, és csak kisebb javításokhoz kell majd értenie, hisz már jelenleg is egyre gyakoribb, hogy nem helyszíni javítással orvosolják a motor vagy váltó hibáját, hanem fődarab-cserével. A ki önjáró robotok esetleges üzemzavarát valószínűleg „csererobottal” orvosolják majd, nem helyi javítással. Kiépülhet egy külön szolgáltatási ágazat, amely a mezőgazdaságban használt drónok, robotok stb. programozására, felügyeletére és javítására szakosodik, és a sokféle eszköz összehangolásával ér el újabb eredményeket. A Fendt szakmai napon láthattuk, hogyan dolgoznak együtt a Fendt Xaver robotok, miközben már több gazdaságban üzemelnek az első robot-rajok.

Ehhez a jövőhöz sok minden kiépítése szükséges még. Elsősorban a robotok, és velük együtt a szervizháttér valamint az a szemléletformálás, amely elfogadhatóvá teszi a jövendő gazdának e technológiát, feloldja az ismeret hiánya okozta félelmeket, és kezeli a bizonyára felmerülő kiszolgáltatottság érzését.

 

 

Százhúsz Fendt traktor és számtalan túlnyomórészt ISOBUS-os gépkapcsolat vonult fel a gyakorlati bemutatón. Egyedülálló élmény ennyi technikát egyszerre működés közben látni! Fénypont volt az E100-as Fendt, a közönségből bizonyára legtöbben most láthatták először működni a tisztán elektromos hajtású, akkumulátoros traktort. Hallani most sem hallhatták, mert csak a forgó seprő keltett zajt. Milyen jó is lesz, ha városainkban és falvainkban ilyen csendes gépek takarítanak, nesztelenül, észrevétlenül gördülnek ki a telephelyről hajnalban a traktorok, és hallható marad a madarak csicsergése!

Már most 100 lóerős ez a traktor, és szinte feltöltés nélkül képes ledolgozni a munkaidőt. Valamennyi megszokott hidraulikus funkció rendelkezésre áll.

Nálunk is egyre szaporodnak a napelemek, ezek láttán és az E100-as traktorokkal a tesztüzemekben szerzett tapasztalatok alapján, pár éven belül kezdődhet a sorozatgyártás. Áram, az lesz otthon… de az még a holnap kérdése, hogy kész lesz-e kifizetni a jövő gazdageneráció az olcsóbb fenntartású és lényegesen kevesebb karbantartást igénylő traktor várhatóan magasabb árát.

A Fendt, mint a mezőgazdasági technika egyik leginnovatívabb márkája ezekkel a kutatásaival, a bemutatott eredményekkel nemcsak a jövő technikáját fejleszti, hanem a gazdák szemléletének változtatásában is élen jár. E szakmai nap is jó lehetőség volt a jövő gazdáinak, hogy elkezdjenek ismerkedni az új ismeretekkel, technológiákkal, és kérdéseikkel azokhoz a gyár szakemberekhez forduljanak, akik elmélyülten ismerik a technikát és technológiát. Az újra fogékony, a lehetőséget meglátó gazdák értékelik a Fendt útkeresését és készek ebben aktívan közreműködni.

 

Szöveg: Kresz Gábor, Fendt referens

Forrás és kép: AXIÁL Híradó 2018. 05. szám 10-11. oldal

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek