Gőzerővel zajlanak a gépkezelői kurzusok

Gőzerővel zajlanak a gépkezelői kurzusok

Januártól több mint 40 gépkezelői kurzust hirdettünk meg, sőt a legnépszerűbb típusok esetében több is indul. Telephelyfejlesztési programunknak köszönhetően immáron nemcsak Baján, hanem Szolnokon és Csornán is tartun

 

A tavaly év végén megújult bajai műszaki oktatóteremben szinte egymást érik a különféle oktatások. A gép jellegétől, bonyolultságától függően jellemzően egy vagy két napos gépkezelői kurzus keretében sajátíthatják el a kezelők a gép hatékony üzemeltetéséhez szükséges ismereteket. Típus tekintetében a népszerű, hazai gazdálkodóknál nagy darabszámban üzemelő gépek esetében hirdetünk kurzusokat.

 

 

Az egy napos, SULKY műtrágyaszórókról tartott kezelői kurzusok is sok érdeklődőt vonzottak mindhárom helyszínen. Csiszár Tamás szervizmérnök vezetésével az elméleti áttekintést követően konkrét gépeken folyt az oktatás. A kibővített oktatóteremben arra is lehetőség volt, hogy az elméleti részben elhangzottakat, konkrét gépeken is gyakorolhassák a résztvevők, összpontosítva a pontos beállításra. Az oktatás során, így a közkedvelt függesztett DX és X széria mellett a vontatott XT sorozattal is megismerkedhettek a kezelők.

A műtrágyaszóróknál különösen fontos a hatékony üzemeltetés. Az agronómiai és környezetvédelmi szempontokon túl, az input anyagok költsége is indokolja az optimális üzemeltetést.   

 

A jelenleg aktuális gépkezelői kurzusainkról bővebb felvilágosítást IDE kattintva találnak!

 

Szöveg: Ruzsicsné Krascsenics Nelli

Kép: AXIÁL Kft.

 

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek