Föld. Élet. Szeretet.

Föld. Élet. Szeretet.

Ez volt a mottója a 38. Német Ifjúsági Napoknak Fritzlarban, melyet az idilli Ederauennél tartottak, Hessenben 2018. június 15-17. között. A rendezvényen közel ezer vidéki fiatal gyűlt össze, hogy ötleteket cseréljenek és együtt ünnepeljenek.

A Hesseni Vidéki Ifjúság különféle kirándulásokat, politikai vitákat szervezett a vidéki területek jövőjéről és két esti eseményt is rendeztek a Fendt és a Raiffeisen Waren GmbH támogatásával.

„A programunk pénteken kezdődik egy „Isten hozott Hessenben partyval”, magyarázza Lars Döppner a Hesseni Vidéki Ifjúság elnöke. Carolin Heckerrel közösen több mint egy éve kezdték el előkészíteni a DLT-t Fritzlarban. „Szombaton lesz egy kerekasztal-beszélgetés, majd olyan programokra kerül sor, mint egy biogáz üzem, a Hütt sörfőzde vagy a Borken bányamúzeum meglátogatása. Ezt követően lesz egy „LaJu rockt party” is. Vasárnapra pedig közös reggelivel, illetve reggeli sörözéssel készülünk”, mondta Döppner.

 

 

Fritzlarban vidám volt a hangulat, 2018-ban találkoztak bajor népviseletet, Lederhoset és tengerészsapkát viselővel is. A Németország minden részéről érkező fiatalok körében nagy érdeklődést váltott ki a Fendt 1050 Vario is, amely azonnal népszerű fotóhelyszínné vált.

„A Vidéki Ifjúság a jövőbeli ügyfélkörünk, ezért szeretnénk megragadni a lehetőséget a Fendt innovatív technológiájának bemutatására az 1050 Vario traktorral”, magyarázza Micheal Wismer, a Raiffeisen Waren GmbH West Technik regionális igazgatója.

 

 

Szombatra a Hesseni Vidéki Ifjúság a vidéki élet jövőjéről beszélgetett például Dr. Franziska Giffey-jal a család-, nő-, fiatal-, idősügyi szövetségi miniszterével; a Hesseni Mezőgazdasági Termelők Szövetségének elnökével Karsten Schmallal és a Német Vidéki Ifjúsági Szövetség testületével. Az élénk vitafórum az önkéntes munka kihívásaira és a vidéki területek, illetve a vidéki lakosság erősítésére irányuló intézkedésekre összpontosított. Dr. Franziska Giffey sikeresen megnyerte a résztvevőket közvetlen stílusával. „Tenni annyi, mint akarni. Csak vagányan!”, nyilatkozta a miniszter. „A Hesseni Ifjúsági is bizonyította, hogy sokat tehetnek ezzel a rendezvénnyel”, mondta Giffey.

 

 

Mindazok, akik részt vesznek a kerekasztal-beszélgetésben megértik, hogy a modernizáció és az innováció a jövő fontos témái különösen a vidéki területeken. Az ifjúság támogatása fontos a Fendt számára is. „Meg vagyunk győződve arról, hogy a fiatalok a jövőnk, ezért támogatjuk a Német Vidéki Ifjúságot”, mondta Sepp Nuscheler, a Fendt sajtószóvivője.

 

A politika és komoly témák mellett jutott idő a Hesseni Vidéki Ifjúság táncelőadására, vicces játékokra és kikapcsolódást ígérő programokra.

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser

Forrás és kép: fendt.com

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek