Kemény munkával, szinte romjaiból „élesztették újra” telephelyüket, és egyre többen ismerik őket a környéken, ami nemcsak lelkesedésüknek, hanem kiváló minőségű tejtermékeiknek, köztük sajtjaiknak köszönhető.
Ahogy előző, kisoroszi utunk alkalmával, most is egy Duna menti településre utaztunk, de ezúttal ellenkező irányba, a Kalocsai-Sárköz északnyugati peremén fekvő Dunaszentbenedekre, ahol Vidók Zoltánnal, a Vidók Családi Gazdaság fiatal gazdálkodójával beszéltünk meg találkozót. Érkezésünkkor a gazdaság irodaépületébe invitált bennünket, melynek egyik falán egy szőlőültetvényben tevékenykedő férfit ábrázoló régi fotó lógott.
„Ő a nagyapám, akinek köszönhetően már egészen kis koromban megismerkedhettem a szőlőben végzendő munkákkal. Rendszerint régi történetek mesélésével tette emlékezetessé ezeket az alkalmakat, amikkel, mondhatni, megpecsételte a sorsomat” – kezdte bemutatkozását a 30 esztendős fiatal gazda. Mint megtudtuk, nemcsak a gazdálkodás iránt kötelezte el magát már akkoriban, a történelem is szenvedélyévé vált. Nem meglepő tehát, hogy néhány évvel ezelőtt úgy döntött, felkutatja a családfáját.
A hagyomány folytatódott
A fellelhető egyházi anyakönyvi kivonatok alapján 1714-ig utazott vissza az időben. Mint megtudta, a Vidók család tagjai kivétel nélkül földműveléssel foglalkoztak Dunaszentbenedeken vagy a környékén. Itt, a Kalocsai-Sárköz kistájon az országos átlagnál nagyobb a napsütéses órák száma, emiatt komoly hagyományai alakultak ki errefelé a paprikatermesztésnek, a Duna közelsége pedig annak idején kedvező feltételeket biztosított az ártéri gazdálkodáshoz.
Mint vendéglátónk elmondta, a régi időkben szinte minden környékbéli család egyaránt foglalkozott növénytermesztéssel és állattartással, de napjainkra ez az utóbbi tevékenység igencsak visszaszorult.
Az ő családja viszont nem hagyott fel vele, sőt, a nagyszülei egykori portájának háztáji gazdaságát kinőtték. Ezért költöztek új telephelyre, hogy bővíteni tudják az állatállományukat, egészen pontosan a tejelő szarvasmarhák számát. Ez a fejezet 2012-ben kezdődött az életükben, abban az évben, amikor Vidók Zoltán megszerezte környezetgazdálkodási agrármérnök alapszakos diplomáját a gödöllői Szent István Egyetemen.
Azonban mindez csak leírva történt ennyire egyszerűen. Mint a fiatal gazdálkodó elárulta, 3 évnyi munkájukba telt, mire ráncba szedték az egykori dunaszentbenedeki termelőszövetkezet által használt, a 2000-es évek közepén gazdátlanná vált, azután romos állapotba került telepet. Miután megszerezte a növényorvosi mesterképesítést is, szinte minden idejét a gazdaság újjáélesztésével töltötte. A 8 hektáros telep egyes épületeit felújították, másokat összevontak, illetve újakat is felhúztak, mindeközben szem előtt tartva, hogy minden épület a legmesszemenőkig megfeleljen a korszerű állatjóléti követelményeknek.
Kialakítottak egyebek közt egy fejőházat, egy termelő és egy elletőistállót, valamint egy szalmatárolót. Bár még mindig bőven van tennivaló, úgy tervezik, idén egy időre befejezhetik a munkálatokat. Hamarosan elkészül az új műhely és gépszín, illetve nemsokára felkerülnek a magtárra a napelemrendszer utolsó elemei is, amivel a telep energiaszükségletét teljes egészében fedezni tudják. A környezettudatos gazdálkodásra és a hulladék szelektív gyűjtésére egyébként a kezdetek óta kiemelt figyelmet fordítanak, a családjával együtt.
Házi ínyencségek
Jelenleg kilencven tejelő szarvasmarhából és hetven borjúból áll az állományuk, nagy részük holstein-fríz, kisebb hányaduk pedig magyartarka.
– A szaporítást mesterséges termékenyítéssel végezzük, és az utódok felnevelésével is mi magunk foglalkozunk. Az üszők zömét megtartjuk, a kis bikákat pedig egyhetes korukban értékesítjük – mondta el Vidók Zoltán, miközben körbevezetett bennünket a telepen. Mint megtudtuk, a tehénállomány napi 1700–1800 liter tejet termel, aminek a nagy részét értékesítik, de egy részét ők maguk dolgozzák fel.
A családi gazdaságnak rajta kívül a szülei, a húga és a nővére a tagja.
Nővére, Szilvia 6 évvel ezelőtt kezdte beleásni magát a sajtkészítés rejtelmeibe, ami idővel szenvedéllyé vált, úgyhogy most már trappista, mozzarella és parenyica is gyakorta készül a család kis sajtműhelyében, méghozzá nem akármilyen minőségben. Parenyicájuk a 2019-es Magyar Sajtmustrán bronz minősítést kapott. Ezeken kívül népszerűek a lilahagymával, fokhagymával, csilivel ízesített, illetve a különböző gyógynövények felhasználásával készült sajtjaik is, amiket házhoz szállítva és termelői piacon is értékesítenek. Nem kevésbé keresettek az általuk készített joghurtok, túrók és a tejkaramelljük. A sajtokat főleg rendelésre készítik, de egy részüket a paksi termelői piacon értékesítik.
A fiatal gazdálkodó fontosnak tartja, hogy a gazdaság minél több lábon álljon, ezért azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy tovább bővítik az eszközparkjukat, hogy megteremtsék a feltételeket termékeik nagyobb mennyiségben történő előállítására.
A betakarítás után
A szántóföldi növénytermesztés viszont már jó ideje fontos eleme a gazdálkodásuknak. Vendéglátónk elmondta, hogy a teljes területük körülbelül 10 százalékát foglalja el a telephely, illetve a hozzá kapcsolódó ősgyepes kaszálók és legelőkertek, a többin növényt termesztenek.
– A kezdetek óta részt veszünk az agrár-környezetgazdálkodási programban, így az annak megfelelő feltételek szerint gazdálkodunk. Az állatok tömegtakarmányát alkotó növényeket magunk termesztjük. A lucernából szénát és szenázst, a kukoricából pedig szilázst készítünk.
Az abraktakarmánynak való búzát, árpát, szemes kukoricát, napraforgót, repcét és szóját is megtermeljük, melyeket magunk dolgozzuk fel a keverőüzemünkben – részletezte, hozzátéve, hogy abraktakarmányból mintegy 350 tonnát fogyasztanak az állataik évente. A megmaradó mennyiséget árunövényként értékesítik.
Mind elmondta, őszi árpából idén 8,5 tonna, őszi búzából pedig 6,9 tonna lett a hektáronkénti átlagtermésük. Ez meghaladta a várakozásaikat, ugyanakkor napraforgóból, szójából és repcéből már távolról sem sikerült ilyen jól teljesíteni. „Utóbbit különösen megviselték az időjárási szélsőségek. A vetésekor a szárazság, a virágzásakor pedig a fagy okozott gondot, majd csapadékmentes tavasz következett.
Így ezúttal nem a kártevőkkel vagy kórokozókkal, hanem a vízhiánnyal gyűlt meg leginkább a bajunk” – magyarázta Vidók Zoltán, miközben visszafelé tartottunk az irodaépület felé. Közben megmutatta a gépeiket is. Mint elmondta, a napi munkákhoz szükséges gépekkel rendelkeznek, csak aratáskor kell bérmunkát igénybe venniük.
Találkozásunk végén, mielőtt útnak indultunk volna hazafelé, őt is megkértük – akárcsak előző riportalanyunkat –, javasoljon nekünk valakit, akit szerinte érdemes volna felkeresnünk cikksorozatunk következő részéhez. Szlovák Pált javasolta, egy kiskőrösi fiatal gazdatársát. Indoklása a következőképpen hangzott: „Egy jó sajthoz jó bor is dukál.”
Forrás és kép: Magyar Mezőgazdaság
