DLG Feldtage összefoglaló: Gépek

DLG Feldtage összefoglaló: Gépek

Kresz Gábor, Fendt referens részt vett a június 12. és 14. között megrendezésre került DLG Feldtage kiállításon, melyet Németországban szerveztek meg. A szakember a cikk első részében a növényekről, most a gépekről oszt meg információt Önökkel.

A növénybemutató parcellák körül kerültek kiállításra a gépek, mintegy „kiegészítőként”. Négy helyen gyakorlati gépbemutató, ill. gépösszehasonlító teszt is volt. A neves gyártók mindössze néhány négyzetméteren állítottak ki és két-három gépet mutattak be. A gépes részleg esetében a hangsúly a teszteken volt.

 

 

  1. Műtrágyaszóró bemutató

Az egyik ilyen gépbemutató során a műtrágyaszórók keresztirányú szóráskép-egyenlőségét és a táblaszélen való túlszórását (szórás pontosságát) mutatták be, ezen 10 különböző műtrágyaszóró típus teljesítményét vehettük górcső alá. A mért eredményeket a gépek elhaladását követően LED-falon vetítették ki a megjelent gazdák számára, így a termelők azonnal láthatták, melyik műtrágyaszóró, milyen pontossággal (minőségben) képes dolgozni.

Öt gépkapcsolat esetében bemutatásra kerültek a nitrogén-szenzorok is. A traktor tetején egy kivetítő mutatta az éppen mért aktuális értéket (Index), ami alapján lehetőség van (ISOBUS-on keresztül) a tápanyagkijuttatás-szabályozására. Eközben egy professzor magyarázta: milyen elvek szerint működnek a különböző gyártók éppen bemutatott eszközei.

 

 

  1. Robot bemutató és verseny

Több beszállítónk, többek között a Fendt, a CLAAS, a Horsch és az Agrifac is támogatta a versenyt, a különböző csapatokat. A kutatások célja autonóm robotok fejlesztése, melyek szenzorok segítségével képesek a szántóföldön dolgozni. A projektek összességében a mezőgazdasági munkavégzés megkönnyítését, rugalmassabbá tételét szeretnék elérni különböző módokon: a talajtaposás csökkentésével, célirányos gyomirtással, egyedi növényvédelemmel és tápanyagellátással, stb.

Számos egyetem csapata mutatta be mire képes az általuk fejlesztett és épített robot. Érkeztek Németországból, Dániából, Hollandiából, Romániából, Mexikóból is. A robotoknak alapvetően a következő feladatokat kellett végrehajtaniuk a kukorica sorban:

  • önálló haladás oda-vissza három sorban,
  • sor végén történő megfordulás szintén önállóan.
  • A sorokban elhelyezett piros és kék színű tárgyak felismerése, meghatározni, hogy melyikből van több, ennek megfelelő hang- vagy fényjelzés leadása.
  • A sorokban elhelyezett kék-piros tárgyak felszedése, azt kapott pontot, amelyik robot több elemet szedett fel.

A bemutatott robotok teljesítménye, tudása, műszaki megbízhatósága rendkívül széles spektrumon mozgott. Némelyik robot nem volt képes áthaladni a rajtvonalon, némelyik taposta vagy kiszedte a kukoricát, némelyik viszont a felügyelet beavatkozása nélkül képes volt három kukorica soron oda-vissza önállóan végigmenni, felismerni a tárgyaka, és azok színe alapján vissza is jelezni a kezelőnek.

A német egyetemi csapatból kiöregedő diákok összeállnak és a jövőben is folytatni kívánják a robotfejlesztő munkát. Egy ilyen robot 5-10.000 € értékű alkatrészekből került összeállításra. A befektetett munkaidő az egyik résztvevő elmondása alapján, „rendkívül sok”.

 

 

  1. Kultivátor bemutató

A sorközművelés jelentősége nő, mivel a kémiai szerek iránt nő a rezisztencia, ill. azok kijuttatása egyre szigorúbb követelmények között lehetséges. A modern kultivátorok egyre inkább elektronizáltak és egyre nagyobb jelentőséget kapnak az automatikus sorvezetők, azaz a soron tartó berendezések, amelyek nem csak tehermentesítik a gépkezelőt, hanem gyorsabb haladást is lehetővé tesznek pontosabb munkavégzés mellett. A sorokban és a sorok között dolgozni is képes kapák még csak elvétve találhatók meg a gyártók kínálatában.

Több, a traktor és a munkagép közé épített, a kultivátort keresztirányban mozgató rendszert is bemutattak, melyek ultrahangos sorfelismerést használtak. Az egyik cég nemcsak a keresztirányú munkagép-mozgatást oldotta meg, hanem a kultivátorszakaszolást (egy-egy tag automatikus felemelését) is.

A kiállítás egyik színfoltja volt a különböző, kultivátor-gerendelyre szerelhető munkaeszközök egymás melletti bemutatása. Külön információs tábla mutatta be, hogy melyik művelőeszköz, milyen talajra, milyen munkára alkalmas.

 

 

  1. Permetező bemutató

A permetezőgépek vásárlásakor a hatékonyság (sebesség és munkaszélesség) mellett azok pontossága és a fúvókánkénti szakaszolása egyre nagyobb fontosságot kap. A szórókeret keresztirányú lengéseinek kiküszöbölése alapkövetelmény a precíz permetezéshez. Tekintettel az időjárásra egyre inkább fontossá válik a naplemente, illetve az éjszakai permetezés is. A permetezőgép-gyártók a permetezők futóművének, kormányzási rendszerének, szórókeret felfüggesztésének továbbfejlesztésén dolgoznak. A cél egyértelműen a minél kisebb mennyiségű permetlé-felhasználás, a pontos kijuttatás az egyedi (egyenkénti) fúvóka felügyelet, a fúvóka-megvilágítás és a teljesen automatizált permetező kormányzás.

A kiállításon 12 permetezőgép (önjáró és vontatott) került gyakorlati bemutatásra, összehasonlításra. A gyakorlati bemutató során 6-8 km/h, ill. 12km/h sebesség mellett különböző akadályokat kellett megkerülni, ill. azokon áthaladni. A teszt során a gazdák láthatták, hogy az egyes permetezőgépek keretfelfüggesztései és futóművei mennyire képesek a talajegyenlőtlenségeket, illetve talajkontúrokat követni.

A kiállításon bemutatásra került egy növényvédőszer maradékot lebontó eljárás is, mely során a permetezőgépben maradt növényvédőszert biológiailag, baktériumok segítségével bontják le. A rendszer „területigénye” kb. 50 négyzetméter. Az elképzelések szerint e rendszer környezetre gyakorolt pozitív hatása miatt a jövőben akár kötelezővé is válhat.

 

 

  1. Érdekességek

Talajszenzorok: A talaj vezető-, fényvisszaverő képességének és a pH-értékének mérésével lehetőség van a talaj összetételének, a szerves anyag tartalmának meghatározására és a kémhatásának dokumentálására. Mindezt nem helyi mintavételezéssel, hanem a tábla teljes területének bejárásával (munkavégzés közben) szinte folyamatosan.

 

Rovarfelismerő és rovarszámláló szoftver/készülék, illetve méhek vitalitását mérő- és előrejelző eszközt is megnézhettek az érdeklődők.

 

Traktorra szerelhető kamera, amely segítségével a traktor automatikusan felismeri a munkagépet (bármilyen elektromos kapcsolat nélkül), mindössze annak vizuális képe alapján, majd teljesen automatikusan (emberi beavatkozás nélkül), elvégzi annak a traktorra történő felakasztását, elkerüli a baleseteket (pl. a besétáló ember előtt megállítja a gépet) és asszisztál a gépkapcsolattal történő tolatás során.

 

 

A rendezvényen számos drón is kiállításra került. Az általuk végzett szolgáltatásokra számos vállalkozás jelent meg. Különböző légi felvételek alapján térképeken mutatták be mire is lehet alkalmazni a légi felvételeket és mire nem. Légi felvételek használhatósága 80-140 km/h sebesség mellett, 1 cm-es képfelbontás 10 hektárig, 50 hektárig 3 cm-es felbontás mellett:

  • környezet-, kárfelmérés,
  • tavak és folyók szerves anyag tartalmának felmérése,
  • erdők állapotának felmérése,
  • vegetációs index és térképkészítés
  • növény egyedszám, magasság, lefedettség és hiány meghatározása,
  • virágzás idejének, várható temésmennyiségének becslése,
  • öntözés tervezése,
  • állatállomány menedzsment,
  • talajhőmérsékletek, taposási károk meghatározása, elemzése,
  • vírusok, betegségek elterjedése a táblán belül,
  • elővetemények hatása a növényállapotra, stb.

 

Fontos megjegyezni, hogy egyre hangsúlyosabb azon vállalatok jelenléte, akik a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódóan kínálnak termékeket és szolgáltatásokat számos területen, pl. talajmintavétel, területfelmérés, öntözőrendszer-vezérlés, automatikus kormányzás, inputanyag kijuttatási térképek, flottamenedzsment, munkamenedzsment és dokumentáció, termés- és kárbecslés, gyom beazonosítás, időjárás állomások, talajnedvesség- és sótartalom mérés, stb.

 

Szöveg és kép: Kresz Gábor, Fendt referens

 

 

 

DLG Feldtage összefoglaló: Növények és állatok

 

Kresz Gábor, Fendt referens részt vett a június 12. és 14. között megrendezésre került DLG Feldtage kiállításon, melyet Németországban szerveztek meg. A szakember tüzetesen körbenézett azért, hogy első kézből informálhassuk Önöket. >>

 

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek