Az AGCO a „Parts & Service World” kiállításon

Az AGCO a „Parts & Service World” kiállításon

Első alkalommal rendezték meg Németországban, a Kassel Kiállítási Központban a „Parts & Service World” rendezvényt a műhelyvezetők, a szerviztechnikusok, az alkatrészraktárakban dolgozók számára 2018. október 13-án és 14-én.

Az egyik legnagyobb standon az AGCO is bemutatta megoldásait az alkatrészutánpótlás, a járműdiagnosztika és a virtuális képzés területén. „Olyan ügyfélközpontú after sales szolgáltatásokat kínálunk partnereinknek, amelyek leginkább megfelelnek, sőt még meg is haladják vásárlóink elvárásait” – mondta Torsten Dehner, az EME régió alkatrész és szervizért felelős alelnöke. „Folyamatosan dolgozunk a megoldásokon – még a digitális szektorban is -, hogy kereskedőink gyors, rugalmas és egyedi szolgáltatásokat tudjanak nyújtani. Az új Parts & Service World rendezvény lehetőséget kínál arra, hogy koncepcióinkat ügyfélorientált szolgáltatásként mutathassuk be a szakmai látogatóknak.”

 

 

Az AGCO márkák megoldásai

Az AGCO márkák különböző szolgáltatásokat prezentáltak a látogatóknak, például a „Fendt Care” elnevezésű garancia kiterjesztést vagy a „Fendt Certified” minősített programot.

A műhely területén új, innovatív tervezési és javítási megoldásokat mutattak be. Például, hogy az alkatrészek MDI tervezőeszköze felhasználható a raktár optimális készletének megszervezésekor. Az eredmény: az alkatrészek jobb rendelkezésre állása miatt a vevői elégedettség is növekszik.

 

 

A TechConnect segítségével érthetően elmagyarázhatók a technikai részletek és megoldások az alkalmazottaknak. Az app-on keresztül vezetett problémaelemzés révén a technikusok gyorsabban és jobban végezhetik a javításokat. Mindent az ügyfél érdekében.

A „Parts & Service World” élő workshopján különféle diagnosztikai eljárásokat és eszközöket mutattak be a járműelemzéshez. Ehhez egy Fendt 724 Vario traktor és bálázó gépkapcsolatot használtak. Pl. oszcilloszkópot használtak a hibakeresésnél a CANBUS adathálózatban.

 

 

Díjak

A technikai információk mellett az AGCO elismerte a forgalmazópartnerek munkatársait is, akik 2018-ban bizonyították a cég iránti elkötelezettségüket csapatszellemük, segítőkészségük és gondolkodásuk révén. A kereskedők által javasolt dolgozók az AGCO Szerviz Kiválóság díját vehették át.

 

 

Maguk, a kiállítás szervezői is kiosztották az első „Parts & Service World” érmeket. A zsűri a kiemelkedő és intelligens szolgáltatásokat értékelte, összesen három arany- és 15 ezüstérmet adományozott. Az AGCO három díjat is kapott.

Aranyérmet az after sales területen használható digitális megoldásokért (MDI, TechConnect) és két ezüstöt kapott a Fendt testvérmárkája, egyet a szerviztechnikusok számára készített virtuális képzési programért, egyet pedig a 100 százalékosan megújuló üzemanyag használatáért az első töltésnél.

 

Fordította: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser

Forrás és kép: Fendt

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek