A Sulky továbbképzésén jártak kollégáink

A Sulky továbbképzésén jártak kollégáink

A precíziós gazdálkodásról, nyugodtan kijelenthetjük, hogy "olyan, mint a magyar foci", egy kicsit mindenki ért hozzá és nagyon sokat lehet róla beszélni, de mindenekelőtt tanuljunk meg precízen dolgozni - mondja Lisz Péter az Axiál Kft termékmenedzsere.

Az innovatív technológia bekerült a gazdaságokba, ezért ezeknek a gépeknek a pontos és hatékony üzemeltetése szükségszerű. Mi az Axiál Kft-nél azt valljuk, hogy nagyon fontos a gépkezelők tudása, fejlesztése is, ezért minden eladott mérleges és szakaszolható műtrágyaszóróhoz biztosítunk egy kezelői oktatást, illetve az első beüzemelést is segítjük. Mindezt annak érdekében tesszük, hogy mindig a lehető legjobb és legteljesebb szolgáltatást tudjuk nyújtani, és ez az oka annak is, hogy részt vettünk és részt veszünk a Sulky szervezésében évente megrendezendő képzéseken.

A továbbképzéseken jellegét tekintve 70%-ban kezelői, 30%-ban pedig értékesítési információk hangzanak el. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy több ország képviselőivel együtt zajlik az oktatás is és a közös programok is ahol, értékes információkat tudunk egymással megosztani.

Idén például a szlovákiai, litvániai és lengyelországi piac képviselőivel, szervizeseivel töltöttünk el együtt 2 napot. Az oktatás önmagában 1 hétig tartott, de mi, axiálosok, már csak a 3. szinten vettünk részt, ahol megtanulhattuk a legegyszerűbb működtetését a különböző ISOBUS kompatibilis rendszereknek, valamint elegendő információt gyűjtöttünk az új oktatási anyagok összeállításához is. Bízunk benne, hogy ezt a tudást, rövidesen Önöknek is átadhatjuk.

 

A Sulky gépekről további információt területileg illetékes kollégáinktól kaphat!

 

Szöveg és kép: Lisz Péter, termékmenedzser

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek