Gépbiztosítás

 

 

A biztosítások ezen szegmensében több éves tapasztalattal rendelkezünk. Szakértő biztosítóval kötöttünk együttműködési megállapodást.  A kiválasztást piaci tender előzte meg, hogy az Axiáltól megszokott, kiváló ár-érték arányú szolgáltatást tudjunk nyújtani ügyfeleinknek. Partnerünk ezen a területen az Union, a régió vezető biztosítója. 

Biztosításunk nem csak a külső behatások ellen véd, hanem a belső meghibásodásokra (véletlen, váratlan esemény által kiváltott, pl. törés) is szolgáltatást nyújt, sőt a gép ellopása esetén is megtéríti ügyfeleink kárait. A fedezet pedig nem csak a telephelyen, hanem munkavégzés közben, továbbá a telephely és a munkaterület között lévő úton is védi ügyfeleinket. Ezen felül fontos megjegyezni, hogy a biztosítás hatálya kiterjed a szomszédos országokban (kivéve Ukrajna) végzett munkák során bekövetkező károkra is.

Sajnos néha elkerülhetetlen, hogy a mezőgazdasági növénytermesztés szempontjából talán legfontosabb időszakban - a betakarításkor – történik valami váratlan esemény. Pár nap javítási idő, ezáltal a gép termelésből való kiesése pedig ebben az időszakban óriási károkat okozhat a gazdálkodónak. Gépbiztosításunk ebben az esetben is nyújt megoldást, ugyanis a javítás időtartamára fedezi a bérgép költségeit a szerződésben foglalt feltételek szerint. 

Biztosításunk megköthető új és használt gépekre egyaránt. Készpénzes és finanszírozott vásárlás esetén is igénybe vehető, ugyanis a finanszírozók által teljes mértékben elfogadott fedezetet kínálunk. Ezeken kívül már korábban vásárolt, régebb óta az ügyfél tulajdonában lévő gépekre is köthető. A biztosítási ajánlat elfogadását követően a biztosítási kötvény néhány munkanapon belül rendelkezésre áll. Több éves szerződés egyösszegű díjfizetése esetén pedig jelentős díjkedvezményt  kínálunk partnereinek.

Egy esetleges kár esetén kollégáink segítenek a kárügyintézésben. Egy megbízással teljes jogkörben eljárhatunk a biztosítónál, ezáltal megkönnyítve ügyfeleink dolgát a kárigény érvényesítése során szükséges biztosításszakmai egyeztetésekben. A kárrendezés a bejelentéstől a kifizetésig általában néhány hetet vesz igénybe, de ha minden információ rendelkezésre áll és a jogalap egyértelmű, akkor akár két héten belül is kártérítéshez juthatnak partnereink. Ezen időszak hosszát több tényező is befolyásolja. Ilyen például, hogy a kárt minél előbb bejelentsék kollégáinknak. Fontos tényező a kért dokumentumok mielőbbi rendelkezésre bocsátása vagy a kár nagysága, összetettsége is. Lehetőségeinkhez mérten azonban próbáljuk ezt az időszakot minél rövidebbre csökkenteni, hogy ügyfeleink minél előbb a pénzükhöz jussanak. 

További információt az AFS pénzügyi tanácsadóitól kaphat és a biztosítást is náluk kötheti meg, a következő elérhetőségeken. Forduljon hozzánk bizalommal, várjuk megkeresését!

 

A géptörés biztosítási feltételeket és az ügyféltájékoztatót az alábbiakban letöltheti:

 

Groupama Garancia - Vagyonbiztosítás Általános Szerződési Feltételei

Groupama Garancia - Vagyonbiztosítás Általános és Különös Szerződési Feltételei

Groupama Garancia - Géptörésbiztosítás Különös Szerződési Feltételei

Groupama Garancia - Ügyféltájékoztató

Union Biztosító - All risks gépbiztosítás Különös Biztosítási Feltételek

Union Biztosító - Általános Vagyonbiztosítási Feltételek