MezőgépÉSZek 2018-ban is!

MezőgépÉSZek 2018-ban is!

2017. december 15. péntek.
  (Blog)

A tavalyi nagy sikert aratott kezdeményezést követően a MEGFOSZ és az Agro Napló újra megszervezi többfordulós vetélkedőjét mezőgazdasági gépésztechnikus, gépész és gépjavító szakos középiskolások részére.

A MezőgépÉSZek 2018. elnevezésű online játékban a diákok 3-5 fős csapatokkal vehetnek részt. A játék egyaránt számít a fiatalok kreativitására, szakmai elhivatottságára és felkészültségére. A vetélkedőt az Agro Napló kezdeményezésére a 2015-16-os tanévben indították el a mezőgazdasági gépész szakma népszerűsítése érdekében. A 2016-17-es tanévben már több fordulós országos szakmai vetélkedőt rendeztek, és a résztvevők köre is megduplázódott: összesen 25 iskola 47 csapata nevezett. Az AgrárgépShow-n több száz fős közönség előtt rendezett élő döntő győztesei a párizsi SIMA mezőgazdasági kiállításra utazhattak a Földművelésügyi Minisztérium segítségével, míg a második és harmadik helyezett csapatok hazai szakmai kiránduláson vehettek részt.

Az idei fődíj a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott 4 napos németországi út lesz két gyárlátogatással (Fendt, John Deere) és a salzburgi Hangar-7 meglátogatásával. A dobogós helyezettekre is élményszerű nyereményutazások várnak, melyek jelenleg is egyeztetés alatt vannak.

 

 

A játék menete röviden:

1. forduló / 2017.12.19-2018.01.08.: Bemelegítő, közösségépítő feladat, melynek célja a csapatok bemutatása és a MezőgépÉSZek szakmai Facebook csoport felpezsdítése. Feladatok: bemutatkozó videó, csapatfotó jelmondattal, felhasználó toborzás a MezőgépÉSZek Facebook csoportba.

2. forduló / 2018.01.03-08.: A nyereményeket felajánló partnerek bevonásával, az általuk megküldött vagy interneten elérhető termékinformációk, szakmai háttéranyagok, videók, érdekességek felhasználásával összeállított online tesztet kell a csapatoknak kitölteni.

 

 

3. forduló / 2018.01.08-18.: Interaktív Facebook-játék a mezőgépész szakma népszerűsítésére. A játék során 7 napon keresztül felteszünk a MezőgépÉSZek Facebook csoportba – egy 16 rubrikából álló ún. bingó táblázatot, először csak egy, majd minden nap eggyel több rubrikával kitöltve. A rubrikákban a mezőgépész szakmához kapcsolódó különféle tevékenységek, fogalmak, szlogenek szerepelnek.

Országos döntő az AgrárgépShow szakkiállításon / 2018.01.25.: A legjobb 6 csapat élőben csap össze. Ide már nem hoznak pontokat a csapatok, csak az aznapi teljesítményük számít. Az élő versenyben elméleti feladat (villámkérdések), valamint gyakorlati feladat (szerelés, problémamegoldás) is szerepelni fog.

 

A játék részletes leírása, és az online jelentkezési lap megtalálható a http://bit.ly/MezogepESZek2018 oldalon. Jelentkezési határidő: 2017. december 19. kedd 16.00 óra.

 

Fotó: Pelsőczy Csaba/FM

Forrás: MEGFOSZ, Agro Napló, FM