3 nap, 100 ezer négyzetméter, 44 kiállító

3 nap, 100 ezer négyzetméter, 44 kiállító

2017. július 17. hétfő.
  (Blog)

2017. szeptember 14-16. között,6. alkalommal nyílik meg Magyarország első számú építőgép kiállítása, melynek a tököli reptéren ad otthont. A kiállítás kapcsán Dr. Csorba Kázmérral, a Szövetség elnökével készítettek interjút.

Mit kell tudni az ÉBSZ-ről?

Az Építőgép- Forgalmazók és Bérbeadók Szövetsége 2005-ben jött létre, jelenleg 25 tagvállalatunk van. Az érdekképviseleten túl, többek között szakmai, etikai normák kidolgozásával, a tagok együttműködésének koordinálásával, rendezvények szervezésével, piaci segítségnyújtással foglalkozik. Büszkék vagyunk rá, hogy a nagy nemzetközi gyártó- és forgalmazó cégek mellett hazai vállalatok is képviseltetik magukat. Tagvállalataink összforgalma eléri az évi 20 milliárd forintot, amely további több százmilliárd forintot generál, elsősorban az építőiparban és a mezőgazdaságban. Az újgép forgalmazás szegmensben a piac 95%-át fedjük le. Elmondhatjuk tehát, hogy a magyar gazdaság megkerülhetetlen szereplői vagyunk. 

 

 

Honnan jött az Építőgép Kiállítás ötlete?

Az iparág szereplői több mint tíz éve „kinőtték” a Construma kiállítást. Már a Szövetség alakulásának évében felvetődött egy önálló rendezvény gondolata. 2007-ben nyílt meg először az ÉBSZ Építőgép kiállítás. Az első rendezvény azonnal nagy sikert aratott, a szakmai és a laikus közönség soraiban is.  Kiemelt célunk volt, hogy olyan speciális kiállítást hozzunk létre, ahol életszerű körülmények között bemutathatók, tesztelhetők, kipróbálhatók az építőgépek. Az ide rendezvényen a tököli repülőtér 100.000 négyzetméterét vesszük bérbe három napra! 12 gépkategóriában, 61 gépet lehet majd kipróbálni. Európában ez, az életszerű lehetőség a mi kiállításunkon kívül – tudomásom szerint - kizárólag egy ausztriai rendezvényen tehető meg.  Az első öt rendezvény után nem túlzás kijelentenem, hogy az ÉBSZ Építőgép Kiállítás hiánypótló, és a szakma csúcsrendezvénye.

 

 

Mire számíthat a látogató, milyen programok lesznek a kiállításon? 

A szakma és az érdeklődőd közönség egyaránt megtalálja a számára érdekes eseményeket és információkat. Jelen lesz az iparág összes nagy munkagép gyártója, akik látványos erőgépekkel - a homlokrakodóktól a darukig, a lánctalpas kotróktól a targoncákig - képviseltetik magukat. A látogatók megismerhetik az építőgépipar jelenlegi csúcstermékeit, fejlesztési irányait. Idén kiemelt téma az emberek és a gépek kapcsolata. Nem túlzás kijelenteni, hogy itt egy helyen egy időben bárki bármilyen szakmai kérdésére választ kap. 

Látványosságokban sem lesz hiány: megrendezzük az „Ország legjobb gépkezelője verseny”-ét. A közönséget a világ vezető gépkezelőinek munkagép-show-i szórakoztatják, ahol a robusztus gépek zenére pörögnek, táncolnak. Légtáncos-akrobata bemutatók, trial bemutató, hadijármű kiállítás, és egyéb ínyencségek várják a kilátogató családokat. Az biztos, hogy – az elmúlt évekhez hasonlóan – a laikus közönség számára igazi apa-fiú program lesz ez a három nap.

 

A rendezvényen az AXIÁL Kft. Építő- és Anyagmozgató Gépüzletága is jelen lesz. Az információkat folyamatosan frissítjük!

 

Képek: GEHL, HIDROMEK, MANITOU

Forrás: ÉBSZ Építőgép Kiállítás