Nézd meg a cégét, 
vedd meg a gépét

Nézd meg a cégét, 
vedd meg a gépét

2018. január 09. kedd.
  (Axiál)

Interjú Pintér Zsolttal, 
az AXIÁL Kft. ügyvezetőjével. Diákkori barátságból gyakran válik gyümölcsöző üzleti kapcsolat. Erre példa Harsányi Zsolt és Pintér Zsolt esete, akik közel két és fél évtizede vezetik eredményesen a bajai központú AXIÁL Kft.-t.

A 65 milliárd forintos forgalmú cég második emberével ezúttal a kulisszák mögé igyekeztünk belesni – például arra kerestük a választ, hogyan tudták szinte fillérre pontosan megbecsülni az idei várható bevételüket, és mire számítanak 2018-ban. Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője 1990-ben együtt végzett Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezetővel a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, ismeretségük, barátságuk, szakmai kapcsolatuk ebből a korai időszakból ered. Diplomaszerzés után Harsányi Zsolt a bajai BKR-nél kezdett el dolgozni, ő pedig Barcsra került az akkori Vörös Csillag Tsz-hez – 
a mai Dráva-Coop Zrt. elődjéhez – előbb gyakornokként, majd műszaki vezetőként. 

1993 decemberében viszont ismét egymásra találtak, Pintér Zsolt ugyanis „átigazolt” az AXIÁL Kft.-hez, amely akkor még csupán másfél-két éve létezett. Nem lehetett tudni, hogy a nagy reményekkel induló, majd csendben megszűnő több ezer magyar magánvállalkozás sorát gyarapítja-e majd, vagy fényes pályát befutva a hazai agrárium meghatározó szereplőjévé válik. A gép- és alkatrész-forgalmazással, szervizzel és gépbérlettel foglalkozó, tavaly 65 milliárd forintos bevételt elérő AXIÁL Kft. ügyvezetőjével privát dolgokról és az ágazatot érintő aktuális kérdésekről beszélgettünk.

 

 

Saját gazdaságban bizonyítanak

 

 – Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető mellett sokan egészen biztosan önt is az AXIÁL Kft. egyik meghatározó „arcának” tartják, azt viszont talán kevesebben tudják, hogy egyéb közös vállalkozásaik is vannak.

 – 2003-ban vásároltuk meg az akkori Előre Szövetkezetet Beleden a hozzá tartozó három kft.-vel együtt. Az Extra Tej Kft. és a Kalász Kft. azóta folyamatosan bővül, jelenleg egy 900 egyedből álló holstein-fríz fejőstehén-állománnyal és szaporulatával rendelkezünk, összesen mintegy 2050 jószággal, és körülbelül 2200 hektáron gazdálkodunk. Búzát és más kalászosokat, valamint kukoricát, napraforgót, repcét termesztünk, emellett egyéb takarmánynövényeket, a növénytermesztés tehát a szarvasmarhák abrak- és tömegtakarmány-előállítását hivatott szolgálni.

 

 – Miért volt szükség minderre a gépforgalmazói tevékenység mellett?

 – Mindig is szolgáltató cégként szerettünk volna fellépni a partnereknél, el akartuk kerülni, hogy „csak” kereskedőknek tituláljanak bennünket. Ehhez pedig 
az kellett, hogy ne csupán katalógusokból áruljuk a külföldi és hazai gyártók termékeit, hanem gyakorlati tapasztalatokkal tudjuk alátámasztani a gépek használhatóságát, amikor tárgyalunk az ügyfelekkel. A referenciagazdaságokat bárki megnézheti, és a saját szemével győződhet meg az általunk kínált eszközök, technológiák hatékonyságáról, megbízhatóságáról. 
A földjeinken és az állattenyésztésünkben kizárólag az általunk forgalmazott gépekkel dolgozunk, ettől is válik hitelessé az AXIÁL.

 

 – A tehenészetünkben miért éppen a holstein-fríz fajta mellett tették le a voksukat?

 – Igazából a cégfelvásárlások során „örököltük meg” az állományt, de már az első perctől nagy hangsúlyt fektettünk a genetikai, tartástechnológiai, takarmányozási fejlesztésekre, aminek eredményeképpen ma már büszkén állíthatjuk, hogy Magyarország legjobb tíz tehenészete között tartanak számon minket. A cégcsoporton belül évi 28,5 millió kilogramm tejet állítunk elő, vagyis napi 75–80 ezret. Ez azt jelenti, hogy naponta háromkamionnyi tejet szállítunk, ami egy közepes méretű tejüzem napi feldolgozási kapacitásának felel meg. A feldolgozásból sem maradunk ki, hiszen résztulajdonosai vagyunk a napi 800 ezer liter kapacitású székesfehérvári Alföldi Tej Kft.-nek.

 

Jobb minőségű tömegtakarmány

 

 – A takarmány-előállításban pedig az idehaza is egyre ismertebbé váló Shredlage technológiát alkalmazzák, amelyet az egyik fő beszállító partnerüknek számító Claas céggel közösen igyekeznek meghonosítani Magyarországon.

 – Tavaly már ezzel a technológiával készítettük Hódmezővásárhelyen, Beleden és még néhány helyen a tömegtakarmány-bázisunkat. Többféle kísérletet folytattunk, és idén ezeknek az eredményeiről is beszámoltunk néhány konferencián. Az így előállított takarmány beltartalmi értékei több helyen jóval magasabbak a hagyományos kukoricaszilázsokénál, illetve ami még ennél is fontosabb, hogy a tehén számára sokkal jobban emészthető és feldolgozható. A hosszabb szecskahossznak köszönhetően a TMR strukturális szerkezete teljesen más, ami a tejtermelés növekedésén túl a tehén általános egészségi állapotára is kihatással van. Így nőhet 
a hasznos élettartam, javulhatnak a szaporodásbiológiai jellemzők. Műszaki oldalról valamivel nagyobb teljesítményt igényel a silózógéptől, de akár másfél-két kilót is képes napi szinten emelni a tejtermelésen.

 

Saját RTK-rendszer

 

 – Elkötelezettek a precíziós gazdálkodás mellett is, és természetes, hogy a napi munkában az AXIÁL mAXI-NET hálózatot használják.

 – Olyan hálózatot akartunk kiépíteni 
a precíziós gazdálkodás támogatására, amelyben a gazdák online módon tudnak hozzájutni a korrekciós jelekhez. Egy hálózatba kötött rendszerről van szó, vagyis minden adat lekerül a bajai központba, ahol feldolgozzák, és korrekciós jelként kapják meg a gépek. Nem egy bázisállomás rádiós jeleire alapszik tehát, ahol a tereptárgyak, dombok, erdősávok, nagyobb épületek kitakarhatják. Így kevesebb bázisállomással tudtunk sokkal stabilabb rendszert kiépíteni, amelyet már 750 előfizető használ. Mindez gyorsan megtérülő befektetés lehet, ha a termelő megfelelő nagyságú területen alkalmazza. Ugyanakkor minden gazdaságban kell egy elhivatott kolléga, aki napi szinten foglalkozik vele, követi az újdonságokat, oktatja a gépkezelőket.

 

 – Oktatással ön is foglalkozik, idén tüntették ki, és kapott címzetes egyetemi docensi címet a győri Széchenyi István Egyetemen.

 – Az elismerés a Beleden folyó képzéshez kapcsolódik. Gyakorlati helyet biztosítunk a diákok számára, elsősorban azoknak, akik a mosonmagyaróvári kihelyezett részlegen tanulnak. Elméleti oktatói munkát tehát nem végzek, de „terepen” gyakran és szívesen foglalkozom a diákokkal.

 

Fillérre pontos az üzleti terv

 

 – Úgy tűnik, sikeres évet zárnak a gépforgalmazással, pedig akadt néhány komoly hátráltató tényező.

 – Tíz hónap elteltével szinte fillére azok 
a forgalmak jönnek, amelyeket előzetesen elterveztünk. Pedig tavalyhoz képest kicsit bátrabbak is voltunk, annak ellenére, hogy valóban voltak olyan tényezők, amelyek visszafogottabbá tették a gazdákat. Az ÁTK-pályázatok elhúzódó elbírálása kapcsán például a zöldsoros gépek vagy az állattenyésztésben használt etetőkocsik, rakodógépek megvásárlásánál jó páran hosszan kivártak. Szerencsére a gazdák nem mindig támaszkodnak 
a kiírásokra, ha úgy látják, hogy egy-egy új géppel hatékonyabban dolgozhatnak, költséget tudnak csökkenteni.

 

 – Ha erre az évre ennyire pontosak voltak, adja magát a kérdés, hogy mi várható jövőre.

 – Azt látjuk, hogy az utolsó negyedévben kicsit óvatosabban vásárolnak a partnerek. Ez attól is függ, kinek hogy sikerült 
a növénytermesztés. Van, aki hektáronként 8-9, sőt 10 tonnás kukoricákról számol be, de akad 3-4 tonnás is, ráadásul olyan területeken, ahol máskor kiemelkedő termést produkáltak. Beleden is gyengébb volt az év a megszokottnál, főleg 
a kukorica esetében, mert szeptember elejéig alig volt eső. De sokszor nem feltétlenül a csapadékmennyiséggel van 
a baj, hanem a tenyészidőn belüli eloszlásával. Most tehát mindenki azt számolgatja, mit hozott számára ez az esztendő, és eszerint tervezi meg a gépvásárlásokat. Mi az idei évhez hasonló növekedést várunk jövőre is.

 

A foci hatalma

 

 – A szerteágazó üzleti tevékenységek mellett a kikapcsolódásra is fordít időt, rendszeresen részt vesz például az országos céges labdarúgókupán az AXIÁL csapatával.

 – A mozgási lehetőség mellett az is fontos számomra, hogy a csapatunkban a cég minden szintjéről szerepelnek dolgozók. A fizikai állományból és a középvezetők, vezetők közül is, így jobb rálátásom lehet a hangulatra, a közérzetre, kicsit oldottabb állapotban kapok vissza információkat 
a cég működéséről.

 

 – Meglepődve láttuk, hogy az AXIÁL-központnak számító Bajának jelenleg nincs felnőttfocicsapata. Nem lehetne egy kicsit megsegíteni a profi labdarúgást is?

 – Amíg létezett, addig támogattuk a bajai csapatot is, azóta pedig más sportágakat, például a kosárlabdát és különféle egyéni sportokat. Figyelünk a teljesítményre, igyekszünk oda helyezni a támogatást, ahol minőségi eredmények születnek. Az utánpótlásra, a gyerekek képzésére is kiemelten odafigyelünk.

 

 – Nagyobb történések nélküli, nyugodt évre számít 2018-ban?

 – Számunkra igen fontos lesz, hogy hamarosan megépül a békéscsabai szervizünk, amely Magyarország egyik legnagyobb ilyen jellegű mezőgazdasági központja lesz. Szombathelyen is megfelelő színvonalú szolgáltatást akarunk nyújtani, ezért ott is komoly fejlesztések várhatók. Továbbra is az a célunk, hogy 50–70 kilométeres körzetben a partnereink elérjenek bennünket, és minőségi szolgáltatást tudjunk kínálni ügyfeleinknek. A földjeinken és az állattenyésztésünkben kizárólag az általunk forgalmazott gépekkel dolgozunk, 
ettől is válik hitelessé az AXIÁL.

 

Szerző: 

Megjelent az AgrárUnió magazin 2017/12. havi számában.

Fotó: Fekete Gábor, marketingmenedzser / AXIÁL Kft.