A gépészet polihisztora: a mezőgépész

A gépészet polihisztora: a mezőgépész

2017. július 15. szombat.
  (Axiál)

100 év alatt rengeteget fejlődött a mezőgazdaság. Anno a „tökéletes agrárszakember” bírta az egész napos, kemény fizikai munkát, értett a kaszához, a lovakhoz, amolyan polihisztor volt. Tovább vitte a hagyományokat, de nyitott volt az újdonságokra is.

Manapság a precíziós gazdálkodás traktorait ember helyett automatikus kormány irányítja, GPS-jellel vezérelve. Ugrásszerű a fejlődés! A Mezőgazdasági gépésztechnikusok Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén beszélgettem Dr. Hentz Károllyal, a Szent István Egyetem Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum igazgatójával a mezőgépész-oktatás jelenéről, jövőjéről. Nagyon sok fontos összefüggésre hívta fel a figyelmet. Arra is kitértünk, hogy miért érdemes a mezőgépész pályát választani.

 

Tanár úr, mi áll a mezőgazdasági fejlődés hátterében?

Annyira összetett területről beszélünk, hogy akár önálló tanulmánnyal is válaszolhatnék. Hazánkban az 1848-as jobbágyfelszabadítással kezdett fejlődni az agrártechnika, addig az emberi munka állt a középpontban. A termelésben a lakosság negyven százaléka vett részt, elsődleges célként az önfenntartással. Ezt követően egyre intenzívebbé válik a mezőgazdasági termelés, folyamatosan nő az igény az erőforrások, a munkabevitel iránt. Ez a gépesítés elsődleges mozgatója. Az egyeditől közel 150 év alatt eljutunk a teljes körű gépesítésig, sőt a mezőgazdasági gépek bonyolultsága manapság már meghaladja egy átlagos személyautóét. Ezzel párhuzamosan egyre csökken a földműveléssel foglalkozók száma, jelenleg európai viszonylatban a lakosság 5,5 százaléka dolgozik az agráriumban. 

 

 

Mikor fognak megjelenni a középiskolai tananyagban a ma úttörőnek számító mezőgazdasági technológiák?

Ideális körülmények között az oktatásnak közel azonos tempóban kellene követnie a fejlődést, azonban ez nem így van. A lemaradás egyik fő oka, hogy a csúcstechnika, bármely vállalatot, márkát nézzük, nagy hozzáadott szellemi értékkel működik, és ezt érthető okból védik a tulajdonosok. A bizalmas információk a vállalati know-how részét képezik, általános oktatásba nagyon nehezen vihetők át. Ez normálisnak tekinthető. 

Ahhoz, hogy megjelenjen a tananyagban, az oktatási rendszert hozzá kell illeszteni a bekövetkezett műszaki fejlődés következményeihez.

A gőzgépek kezelését szakképzett emberekre bízták. A korabeli oktatási stratégia az volt, hogy mindent tanuljon meg a gőzgépkezelő, ismerje a gép működési elvét és minden alkatrészét, és ebből a tudásalapból származtatták az üzemeltetési szakismereteket. Ez a stratégia jellemző ma is a szakoktatásra és esetenként a felsőoktatásra, miközben nyilvánvaló, hogy már nem működőképes. Talán már nem is lehet cél – fura lenne, ha csak az használhatna mobiltelefont, aki töviről hegyire ismeri a működését, vagy az vezethetne kombájnt, aki érti minden elem és funkcionális szerkezet működését. Tehát új, másmilyen ismereten alapuló oktatási stratégia kell… na és akkor…!

Probléma a mai gépek diverzifikációja, kezdeni kell vele valamit. 30 éve oktatok mezőgépekről, és párhuzamosan vezetem a múzeumot, ezáltal sokszor kerülök gépközelbe.  A modern agrártechnika ott tart, hogy az egyes márkák gépei az eltérő fejlődésnek, műszaki tartalomnak köszönhetően, önálló, márkaspecifikus ismeretet igényelnek. Négy különféle traktor elindításához és működtetéséhez négy különböző ismeret kell. A mezőgépészetben nincsenek meg például az autóipar standardjai, szabványrendszerei. Bizonyos egységesítési törekvések vannak, például az ISOBUS-rendszer, de ettől jelentősen nem változik a helyzet. Már a működési elvben is nagyok a filozófiai különbségek. Felértékelődik az iskola szerepe: minél szélesebb körű és biztosabb lábakon álló, általános műszaki tudást kell adni a gyerekeknek, szem előtt tartva a rendszerben gondolkodás képességét. 

 

 

A duális képzés megoldhatja ezt a problémát?

Igen is, meg nem is. Megfelelően megszervezve igen, de a jelenlegi formában nem hatékony. Ma arról szól a duális képzés, hogy a hallgatónak átadni akart ismerettömegből kapjon egy picit a cégnél és valamennyit az egyetemen. Ezzel szemben hatékonyabbnak gondolnám, ha középiskolában, felsőoktatásban sajátítaná el a műszaki-természettudományos alapismereteket, majd a többit a képzés második részében, vállalati környezetben. Az oktatási intézmény ahogy már érintettük, csak késve, bizonyos csúszással tudja alkalmazni a legújabb technológiákat. Ezt tudná áthidalni, ha a duális képzés keretében a vállalat már a saját dolgait tanítja.

 

Hiány van képzett mezőgazdasági gépészből, végzettségi szinttől függetlenül. Ön szerint milyen a szakmai, társadalmi presztízse egy mezőgazdasági gépésznek?

A műszaki kultúra a mezőgazdaság területén sajnos a legutolsók között van. Szokták mondani, hogy az új tudományos eredmények megjelennek a haditechnikában, aztán a nehéziparban, és a legvégén jutnak el a mezőgazdaságba. Ez ma már szerencsére nem mindig van így.

Talán mindenki ismeri a példát: a gőzgépet először a bányászatban, majd a mobilgőzgép megjelenése után a vasúti közlekedésben és a hajózásban alkalmazták, azután következett a mezőgazdaság. De egyre több az ellenpélda is: a kötözőszerkezetet mezőgazdasági célra találták ki a bálázógépek fontos részegységeként, majd később a könnyűipar is átvette szövőgépek szálszakadásainak korrekciójára, de már ismert hadiipari alkalmazás is (robotokon kommunikációs vezetékek szakadásának megszüntetésére használják).

Tanulság: az élelmiszer-gazdaság, mint létfenntartó stratégiai ágazat felértékelődése egyre inkább az innováció célterülete. Az agrárműszaki terület fejlődése és fejlesztési dinamikája megelőzte több iparágét. Egy mai traktor vagy betakarítógép szélesebb spektrumú és nagyobb tömegű tudást tartalmaz, illetve követel az üzemeltetésben, mint egy korszerű közúti jármű!

 

 

De visszakanyarodva, a tanuló indíttatása társadalmi, illetve saját családi kötöttségéből indul ki. Az általános műszaki orientációjú a diákot, aki azt mondja, hogy gépészmérnök leszek, gyakran elcsábítja a marketing, nagy az esély, hogy közlekedési gépész, autóipari gépész pályára kerül. 

A mezőgazdasági gépésznek az általános gépésznél általában rosszabb körülmények között kell dolgoznia, helyesebben szélsőséges időjárási körülmények között is helyt kell állnia, gondoljunk csak egy búzatábla szélén meghibásodott kombájnra a nyári kánikulában. A mezőgépész irányultság eleve hátrányból indul. A fiatalok negatív viszonyát erősíti, hogy a mezőgépészetet egyfajta „téesz-életérzéshez” kötik, ami teljesen fals, de a fejekben ez a képzet él a szakmáról.

Pedig a mezőgazdasági gépész szakirány az első tízben van univerzalitás, széles látókör tekintetében az Európában megszerezhető 72-féle műszaki szakirányú diploma közül. Ez a munkaeszközök bonyolultságának is köszönhető: szélesebb spektrumú ismeretre és gyakorlatra van szüksége egy mezőgépésznek. A mezőgépész-mérnökök az ipar más területein teljes mértékben megállják a helyüket, fordítva azonban nem igazán van így. Ezt jó lenne a társadalmi gondolkodásban is elültetni, de nehezen megy. Kevesen jelentkeznek ma úgy, hogy kifejezetten mezőgazdasági gépészek akarnak lenni. 

 

Tapasztalata szerint kik jelentkeznek komoly elhatározással, és képzelik el mezőgazdasági gépészként a jövőjüket?

Egyre több az olyan hallgató, aki gazdálkodó családból érkezik, viszont a család azt a sokkot élte meg, hogy bár mindent tudnak a termesztett növényről legyen az gabona, vagy akár hortenzia, folyamatosak a gépészeti problémáik. Ők a legelkötelezettebbek. Idén körülbelül negyven hallgatóból tíz ilyen indíttatású, de ez már nagyon jó arány, mivel korábban egy-kettő akadt. Lehet ugyan, hogy az ilyen hallgató inkább vallja magát hortenzia-termelőnek, de magával viszi a műszaki szemléletet a gazdálkodásba és ez nagyon jó dolog! Ha a médiából több ismeretet kapnának a pályaválasztás előtt álló diákok a mezőgépész szakmáról, biztos hatással lenne a jelentkezésekre. Ha látnák, hogy ezek a modern gépek mi mindent tudnak, hogy a precíziós mezőgazdaság mit jelent, vonzóbbá válna az agrár-műszaki terület. A futó programok a már orientált diákokat szólítják meg, nem vitás, őket is erősíteni kell, de leginkább az általános iskolások körében kell növelni a műszaki, természettudományos területek népszerűségét. Ezt követően az alkalmazott műszaki tudományokat választók körében kell vonzóvá tenni az agráriumot. 

 

Fotó: Tóth Fanni

Szöveg: Ruzsicsné Krascsenics Nelli, AXIÁL Híradó főszerkesztő

Forrás: AXIÁL Híradó 2017. 03. szám