Megfelelő gondoskodás ISTER kenőanyaggal

Megfelelő gondoskodás ISTER kenőanyaggal

2017. november 02. csütörtök.
  (Alkatrészek)

A tüzelési szezon előtt gyakorta láncfűrészektől hangos a vidék. Mára több márka különféle kivitelű gépével találkozhatunk, így bárki megtalálhatja az igényeinek leginkább megfelelőt. Azonban a legjobb gépnek is szüksége van egy kis gondoskodásra.

Legyen szó robbanómotoros, elektromos, esetleg akkumulátoros kivitelről a láncfűrész egy olyan gép, amit nagyon sokan használnak, mégis kevesen ismerik a történetét. A horrorfilmek „vonzalma” mondhatni nem alaptalan, hiszen a leginkább faipari felhasználású gép ősét két orvos találta fel Skóciában, még a 18. században. John Aitken és James Jeffrey között később vita is keveredett abból, hogy kinek a nevéhez fűződik a gép, amit elsőként valóban orvosi eszközként, csontfűrészként alkalmaztak. Az utókor mindkettőjüket a gép feltalálójaként jegyzi. 

Az 1800-as évek végén az orvostudományi és az ipari felhasználás különvált. Ekkortájt már motoros változatok is megjelentek. Ezt követően két időszak jelentős a láncfűrész történelmében. 

Az 1920-as években több – ma is ismert – gyártó megjelent „fakidöntő”, motoros favágó berendezésekkel. Ebből kifolyólag több gyártó is saját gépét tekinti a mai modern láncfűrész ősének. Ami biztos, hogy a világháború előtti gépek még formájukban nem hasonlítottak a mostani megszokott formához. Működtetésükhöz két emberre volt szükség, csupán a fa kivágásához használták, a gallyazás továbbra is emberi erővel, fejszével történt. Ezek a gépek a fatelepeken, mint fadarabolók is elterjedtek. Gyakoriak voltak a balesetek, ahol főként az ujjak és a kéz sérült. 

A II. világháborút követő időszak jelentette a „második lépcsőfokot”. Az 1950-es években egyre több gyártó jelent megy „egy emberes”, a mai gépekre hasonlító láncfűrésszel. Ezek a gépek már könnyebbek voltak, ügyeltek a zajszintre, egyre több biztonsági megoldást tartalmaztak.

 

Válasszon bármilyen márkájú fűrészt, nagyon fontos a megfelelő kenés! Nemcsak a munka minőségén javít, de a gép is meghálálja a gondoskodást. A tavalyi évben bemutatott ISTER Lub kenőanyagcsaládunk új taggal bővült: a Lub-Chain VG150 lánckenő olajjal. 

Speciális adalékolásnak köszönhetően a vágott fa felületét nem foltosítja, az olajnak nincs kellemetlen szaga. Professzionális felhasználásra javasolt, alkalmazható manuális és automatikus olajadagoló berendezésekkel ellátott professzionális láncfűrészgépekben.

Három féle kiszerelésben érhető el:

- 4 literes kanna

- 8 kg-s kanna

- 180 kg-s hordó

 

További információért érdeklődjön üzleteinkben vagy látogasson el webáruházunk honlapjára!