A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) 2008-ban 11. alkalommal osztotta ki az Év Vállalata Díjat, amely a kockázati tőke iparág elismerését fejezi ki a kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtó hazai vállalkozásoknak. Az est fővédnöke Bajnai Gordon Nemzetfejlesztési és Gazdasági Miniszter volt.
Az Év Vállalata díj az évek során komoly presztízsre tett szert a vállalatok körében. A korábbi díjazottak, így a Synergon, a Graphisoft, az Index, a Recognita, a Pharmavit, az Arcus Interactive Group, a Waberer’s, a Körte-Organica, az IND Group mind igazolják, hogy a kockázati és magántőke befektetők szigorú kritériumrendszerén keresztül minősített vállalatok magukban hordozták a jövőbeni fejlődés lehetőségeit, és mára a maguk területén üzleti modellként és piacvezetőként működnek.
A nagyvállalati kategóriában az Axiál Kft. bizonyult a legjobbnak 2008-ban. Az Értékelő Bizottság elismerését Guy Libot Úr, a K&H Bankcsoport vezérigazgató helyettese tolmácsolta, és adta át az Év Vállalata 2008 Díjat Harsányi Zsoltnak és Harsányiné Fodor Gyöngyinek, az Axiál kft. vezetőinek.
Guy Lobot kiemelte, hogy következetesen, lépésről-lépésre építkező, a józan ész szabályait követő, transzparensen működő vállalat a gondos tervezés, az együttműködéseik során kialakult bizalmi kapcsolatok, a hazai és nemzetközi ügyfelek magas szintű kiszolgálásán túl a Magyarországon jellemzően nem alkalmazott fedezeti struktúrát alakított ki.
A Biztosíték megosztási együttműködési pénzügyi konstrukció minimalizált kockázat mellett megteremtette a vállalat növekedésének biztos hátterét, mindemellett minden fél számára biztosítja a hossszútávú, kölcsönösen előnyös együttműködést.
"Az Axiál Kft. ritka unikum a hazai gazdaságban, tevékenységük globálissá teszi őket."















