ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉS FELTÉTELEK (ÁSZF)
az Axiál Kft. által forgalmazott új és használt gépek értékesítése kapcsán
Általános rendelkezések
Szerződő felek megállapítják, hogy az Axiál Kft. mezőgazdasági-, építőipari- és emelőgépek kereskedelmével foglalkozó gazdasági társaság. Az Axiál Kft. az általa forgalmazott új és használt
gépek értékesítése kapcsán került Vevővel jogviszonyba, mely jogviszony részletes szabályozásaként
felek jelen Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF-ben) írtakat kölcsönösen elfogadják és e
szerint járnak el.
Szerződő felek jelen Általános Szerződési Feltételekben rögzített jogviszonya az adott jogügylet
kapcsán megkötött szállítási megállapodáson, adásvételi szerződésen vagy más írásbeli
megállapodáson alapul. Ezen szerződések, valamint az ÁSZF egységes egészet képeznek.
Vevő az adott jogügylet kapcsán készült szállítási megállapodásban szereplő specifikációjú gépet az
Axiál Kft-től megvásárolja, az Axiál Kft. pedig ezen gépet a Vevő részére eladja (az új gép gyártási
éve az adott naptári évnél korábbi is lehet). Felek között az adásvételi jogügylet csak írásban jöhet
létre.
I. Felek együttműködési kötelezettsége
1. Az Axiál Kft. a megrendelő által kijelölt személynek (gépkezelőnek) az átadást követően a gép „H
a s z n á l a t i ú t m u t a t ó” szerinti kezeléséhez - a vevő igénye esetén - egyszeri alkalommal,
külön térítés nélkül segítséget nyújt. Vevő a fentiek szerinti igényét legalább 3 nappal a kért időpont
előtt írásban köteles az Axiál Kft. központi szervizének faxszámára (79/520-332) megküldve jelezni.
Mezőgazdasági vontató, teleszkópos rakodó, betakarító gép, kotrógép esetén a használati útmutató
kapcsán adott kitanítás nem helyettesíti az Axiál Kft. 2-3 napos kezelői tanfolyamát. E tanfolyam
elméleti és gyakorlati anyagának elsajátítása teszi lehetővé a gép szakszerű üzemeltetését. Vevő
tudomásul veszi, hogy a gép későbbi kezelési hiányosságaiból, nem megfelelő használatából eredő
károkért az Axiál Kft.–t semminemű felelősség nem terheli.
2. Az Axiál Kft. tájékoztatást ad Vevőnek az adásvétel tárgyát képező gép műszaki adatairól,
ismerteti a gyártó vonatkozó adatközlését. Vevő ezen adatok és saját gazdálkodási körülményei,
illetve szokásai ismeretében maga választja ki az adott gépet, így az Axiál Kft. nem vállal
felelősséget az üzemeltetéshez szükséges erőgép-munkagép kapcsolat létrehozásáért.
3. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés teljesítése során minden lényeges
körülményről egymást kölcsönösen tájékoztatják.
4. Nem egyösszegű fizetés, illetve hitel/lízing bevonással történő teljesítés esetén Vevő köteles az
adásvétel tárgyára vagyonbiztosítást, illetve töréskár kapcsán biztosítást kötni a futamidő végéig. A
biztosítás és a káreseménnyel kapcsolatos ügyintézés költségei a Vevőt terhelik.
II. Szállítási feltételek
1. A szállítási és egyéb határidőket, valamint a gép átadás-átvételének időpontját felek a közöttük
létrejött szállítási megállapodásban rögzítik.
2. A szállítási határidőnek a gyártó hibájából történő esetleges meghosszabbodásáért az Axiál Kft.
felelősséget nem vállal. A Vevő tudomásul veszi, hogy a fenti késedelemből eredő esetleges kárát az
Axiál Kft nem köteles megtéríteni.
3. A Vevő a megvásárolt gépet az Axiál Kft. által megjelölt telephelyen – fő szabályként Baján -
veszi át. Egyedi megállapodás alapján a megrendelt gépet az Axiál Kft. a Vevő költségén az általa
megjelölt helyre szállítja, ahol is a Vevő saját költségén maga köteles gondoskodni a gép
szállítóeszközről történő lerakodásáról. A kárveszélyviselés minden esetben az átadás helyén száll át
a Vevőre és ez a dolog minőségi és mennyiségi átvételének helye is. Amennyiben az átadás helye
felek megállapodása alapján a gyártó telephelye, úgy a közvetlenül a gyártótól történő vevői átvétel
során a Vevő felel a dolog minőségi és mennyiségi átvételéért és ezen időponttól kezdődően viseli a
kárveszélyt.
4. Felek jogviszonyának fennállása alatt a Vevő által az ügyletkötés kapcsán megadott adatokban
történt változásokat annak bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított 5 napon belül
haladéktalanul köteles az Axiál Kft.-nek bejelenteni. A bejelentés elmulasztásából eredő károkat,
illetve az ebből eredő késedelem következményeit a Vevő maga viseli, azért az Axiál Kft.
felelősséget nem vállal.
5. A Vevő átvételi késedelme esetén az Axiál Kft. jogosult az általa kijelölt átvételi időponttól az
átvétel időpontjáig (ha az átvételi késedelem a Vevő hibájából származik, vagy a Vevő érdekkörében
felmerülő okra vezethető vissza) a Ptk. (magánszemélyek esetén 301.§ (1) bekezdése, gazdálkodó
szervezetek esetén 301/A.§ (2) bekezdése) szerinti késedelmi kamatnak megfelelő kezelési díjat
felszámítani. Vevő azon károkat és járulékos költségeket (pl. az ügyintézés kapcsán) is köteles
megtéríteni, melyeket a fenti kezelési díj nem fedez.
6. Az átadás-átvétel tényét, annak körülményeit, valamint a Vevőnek adott tájékoztatásról és
beüzemelésről szóló nyilatkozatot felek írásban rögzítik.
7. Az Axiál Kft. megtagadhatja a megrendelt termék szállítását, ha a szállítást megelőzően
információt szerez arról, hogy a Vevőnek történő értékesítés megsértené az európai uniós, illetve a
magyar kereskedelmi jogszabályokat, valamint a gyártóval kötött megállapodást.
III. Vételár
1. Szerződő felek az adásvétel tárgyát képező gép vételárát a szállítási megállapodásban, illetve az
adásvételi szerződésben rögzítik. A jogügyletet felek a megállapodásuk szerinti pénznemben (HUF,
EUR, CHF, USD, GBP, stb.) kötik, a vételárat bruttó (nettó ár+Áfa) összegben határozzák meg. A
megadott árak hatósági jelzéssel (rendszám) ellátott gépek esetén vámkezelten érvényesek. A
forgalomba helyezés költségét a Vevő viseli.
2. Amennyiben Vevő a devizában megkötött ügyletet forintban kívánja számláztatni, illetve fizetni,
úgy a forintban fizetendő ár megállapítása során felek az elszámolás alapjául a Kereskedelmi és
Hitelbanknál érvényes deviza I. eladási árfolyamot fogadják el és a számlaárat külön adásvételi
szerződésben rögzítik.
3. A Vevő tudomásul veszi, amennyiben a teljesítés kapcsán előleget fizet és a teljesítés olyan okból
hiúsulna meg, melyért a Vevőt terheli a felelősség, akkor az átvett előlegből az Axiál Kft. az előleg
teljes összegének 10%-át kitevő összeget kártérítés címén levonja és a fennmaradó összeget fizeti
vissza Vevő részére. A kártérítés mértékét Vevő értékarányosként elfogadja, azt felek a jogügylet
meghiúsulása kapcsán az Axiál Kft.-t ért károk átalányának tekintik.
4. Amennyiben a megkötött jogügylet kapcsán foglaló kerül átadásra, úgy felek tudomásul veszik,
hogy a teljesítés meghiúsulásáért felelős fél az adott foglaló bruttó összegét elveszíti, a kapott foglaló
bruttó összegét kétszeresen köteles visszatéríteni.
Jogügylethez kapcsolódó használt gép ellenértéke foglalóként csak a vonatkozó számla kibocsátását
és a számlán megjelölt használt gép átadás-átvételét követően vehető figyelembe.
5. Az előleg, illetve a foglaló befizetésére vonatkozó határidő elmulasztása esetén az Axiál Kft. a
jogügylettől elállhat.
6. A foglaló vagy az előleg befizetése után a megrendelést jogkövetkezmény nélkül lemondani nem
lehet. Az Axiál Kft. nem vállal felelősséget a Vevő esetleges hitelképtelensége esetére. Ekkor az
Axiál Kft. jogosult az átvett foglaló, illetve előleg összegéből a III.3. pontban írt tételeket külön
felhívás nélkül is levonni. Nem jár vissza a foglaló abban az esetben, ha a vételárba beszámítandó
használt gép átadásának, mint a vételár megfizetésének feltétele az új gép átadására kijelölt időpontig
nem teljesülne. A Vevő minden esetben köteles az Axiál Kft.-nek a foglaló összegét meghaladó
felmerült kárát is megtéríteni.
7. A vételár tartalmazza a vám, az illetékek és az ÁFA összegét, melyet az Axiál Kft. a számlákon
részletezve feltüntet. Vevő tudomásul veszi, hogy az adásvételi szerződésben szereplő vételár az
aktuális gyártói árképzés ajánlásának, a forgalmazó üzletpolitikájának, valamint a Vevő és az Axiál
Kft. áregyeztetésének eredménye. Ugyanazon típusú gép jogügyletenként eltérő vételáron is
forgalomba kerülhet. Ennek tényét vevő tudomásul veszi.
8. Hitel, illetve lízing esetén a teljes vételár akkor tekinthető teljesítettnek, ha a következő két feltétel
együttesen teljesül:
- a Vevő a saját erőt az Axiál Kft.-nek megfizette, valamint
- a finanszírozó pénzintézet, illetve a lízingcég a Vevő által igényelt hitelt, illetve a
lízingösszeget átutalta az Axiál Kft. részére.
Használt gép beszámítása esetén a teljes vételár akkor tekinthető teljesítettnek, ha a Vevő a
beszámított használt gép forgalomképes állapotáról gondoskodik, így különös tekintettel a korábbi
hitelével kapcsolatos tehermentesítés összes költségeit megfizette, az ügyintézéshez szükséges
meghatalmazásokat és dokumentumokat az Axiál Kft. részére átadta, illetve a forgalomképességhez
szükséges pénzintézeti, hatósági, vagy más az üggyel kapcsolatban illetékességgel bíró szervezet
utasításainak, adatszolgáltatási kötelezettségeinek, vagy eljárási cselekményei végrehajtásának eleget
tett. Vevő köteles továbbá a beszámíttatott használt gép eladását a vonatkozó hatósági előírásoknak
megfelelően a megadott határidőn belül bejelenteni.
A használt gép beszámítási ára az új gépre vonatkozó adásvétel teljesüléséig – amennyiben azt
foglalóként nem vették volna figyelembe - kauciónak minősül, s az Vevő szerződésszegéséből eredő
károk és költségek fedezetéül szolgál.
9. Beszámítás esetén az új és a használt gépekre vonatkozó adásvételi szerződésekben írtak
összefüggő oszthatatlan kötelemnek minősülnek.
10. Vevő tudomásul veszi, hogy a jelen jogügylet során a hitel/lízing igénybevételéhez szükséges,
gépfinanszírozási kérelmet és mellékleteit, valamint a pénzintézet által kért további dokumentumokat
az AXIÁL Kft. és az Axiál Financial Services Kft. ügyintézője részére az ügyintéző által megjelölt
időpontig rendelkezésre kell bocsátania. Vevő az együttműködési kötelezettségének késedelmes
teljesítése jogkövetkezményeit maga viseli. Vevőt a szállítási megállapodás megkötése kapcsán a
pénzügyi finanszírozás ügymenetéről és a járulékos költségekről az Axiál Financial Services Kft.
képviselője tájékoztatja, melynek tényét abban tett nyilatkozatával is elismeri.
11. Vevő ezennel hozzájárulását adja ahhoz, hogy jelen ÁSZF, illetve a kapcsolódó jogügyletekhez
szükséges adatait – így személyes adatait is – a finanszírozási közvetítést végző Axiál Financial
Services Kft. adatbázisába felvegye és kezelje. Egyben hozzájárul ahhoz, hogy az itt kezelt adatait az
Axiál Kft. és az Axiál Financial Services Kft. a finanszírozó pénzintézeteknek/finanszírozást végző
egyéb szervezeteknek kezelésre átadja.
12. Amennyiben a Vevő részére az általa igényelt hitelt a finanszírozó pénzintézet nem engedélyezi,
úgy a Vevő az igényelt hitel összegével azonos összegű vételárrészt köteles legkésőbb a hitelkérelem
elutasítás közlését követő 8 napon belül az Axiál Kft-nek megfizetni.
13. A számlával kapcsolatos kifogásait a Vevő kizárólag írásban teheti meg.
14. Az Axiál Kft. a gép Magyarországra történő beérkezéséig fenntartja a jogot a teljes vételár
módosítására, az esetleges gyártói árváltoztatás, típusváltozás, árfolyamváltozás, illetve egyéb, a
forgalmazást rajta kívül álló okból befolyásoló árváltozási körülmény esetére (pl. új adónem, vagy
illetékváltozás, stb.). Vevő a forgalmazó ezen árváltoztatási jogát tudomásul veszi.
15. Az értékesített gép vonatkozásában a tulajdonjogát az Axiál Kft. a teljes vételár megfizetéséig
fenntartja. A tulajdonjog csak a teljes vételár megfizetését követően külön nyilatkozat alapján száll át
a Vevőre.
IV. Teljesítési feltételek
1. Fizetési vagy biztosítéknyújtási feltételek megszegése esetén az Axiál Kft. jogosult a
biztosítéknyújtási feltételek azonnali készpénzes fizetésre történő változtatására, minden nyitott
követelés azonnali esedékessé tételére, illetve a szerződéstől való elállásra.
2. Amennyiben a Vevő az adott jogügylet kapcsán megkötött szerződésben vagy jelen ÁSZF-ben
meghatározott kötelezettségét súlyosan megszegi, az Axiál Kft. írásbeli felszólítása alapján az ott
megjelölt határidőben nem egyenlíti ki az Axiál Kft. ott meghatározott követeléseit, úgy az Axiál
Kft. jogosult a tartozás megfizetéséig a Ptk. (magánszemélyek esetén 301.§ (1) bekezdése,
gazdálkodó szervezetek esetén 301/A.§ (2) bekezdése) szerinti késedelmi kamatot felszámítani.
3. Az adott jogügylet kapcsán kötött szerződés megszűnése a kapcsolódó szerződések megszűnését is
jelenti. A szerződéses jogviszony bármely okból történő megszűnése esetén a követelések lejárttá
válnak és elszámolásnak van helye. A felek kötelesek a fennálló tartozásukat az elszámolás napját
követő 8 napon belül egymás felé kiegyenlíteni.
4. Az Axiál Kft. jogosult arra, hogy a Vevőnek a vele szemben bármely jogcímen fennálló
követelését esedékességkor a Vevővel szemben az Axiál Kft. javára fennálló követelésbe beszámítsa.
Így az Axiál Kft.-nek jogában áll a Vevő által már befizetett gépvásárlási előleg, vagy egyéb
vételárrész összegét a fennálló és időközben lejárttá vált alkatrész, szerviz, vagy másik gép vételára
kapcsán fennálló vevői tartozásra elszámolni.
V. Garancia, szavatossági jog
1. Az Axiál Kft. jótállási nyilatkozatát, a garanciális jogokat és kötelezettségeket az új gép
szervizkönyve tartalmazza. Vevő e vonatkozásban a szerződési feltételeket megismerte és ennek
tudatában szerződik. Vevő tudomásul veszi, hogy a gyártó, vagy a tartozékot szállító partner (pl
beépített riasztó, központi zár, stb.) garanciális kötelezettsége esetén az Axiál Kft. a Vevővel
szemben fennálló garanciális kötelezettségének teljesítési időpontja akkor következik be, amikor a
hibáért felelős gyártó, illetve szállító az Axiál Kft. felé teljesít.
2. Hitel/lízing igénybevételével vásárolt gép esetén a szavatossági igény érvényesítésére a vonatkozó
szerződés rendelkezései az irányadóak.
3. Felek megállapodása alapján, azon gépek esetén, ahol a gyártó nyilatkozik a garanciális és
szavatossági jogok átvállalásáról, ilyen jellegű igényét a Vevő közvetlenül a gyártóval szemben
köteles érvényesíteni.
4. Felek megállapodnak abban, hogy használt gép vásárlása kapcsán a Vevő szavatossági igényének
érvényesítéséről lemond. A gép vételárának meghatározásánál a vevői joglemondásra az Axiál Kft.
tekintettel van, felek ennek tudatában szerződnek.
5. Az Axiál Kft. a nem általa végzett szervízszolgáltatás, illetve nem megengedett minőségű
alkatrész beépítése kapcsán garanciát nem vállal, a szavatossági jogok érvényesítését kizárja.
6. A garanciális időszakban bekövetkező meghibásodásnál a kezelői hibát felek bizonyítottnak
tekintik, ha a gép kezelője nem vett részt az Axiál Kft. adott géptípusról tartott előre meghirdetett
kezelői tanfolyamán.
VI. Szerződésszegés jogkövetkezményei
1. Amennyiben Vevő 15 napot meghaladó fizetési késedelembe esik, úgy az Axiál Kft. jogosult a
használati jogot megvonni és az adásvétel tárgyát az esedékes követelés teljes megtérítéséig a
Vevőtől visszabirtokolni és felelős őrzésében tartani.
2. Az Axiál Kft. jogosult az adásvételi jogügylet kapcsán kötött szerződéseket azonnali hatállyal
felmondani, amennyiben Vevő a szerződésben rögzített kötelezettségeit megszegi, így különösen:
a) 15 napot meghaladó fizetési késedelembe esik és az Axiál Kft. felszólítása alapján a felszólító
levélben megjelölt fizetési határidőben sem teljesít,
b) az Axiál Kft. megítélése szerint az adásvételi jogügyletet biztosító fedezet értéke csökken, vagy
érvényesíthetőségének lehetősége veszélybe kerül és a Vevő ilyen tartalmú felszólítás
ellenére sem biztosít más, megfelelő biztosítékot,
c) Vevő ellen felszámolási-, illetve csődeljárás indul, vagy végelszámolási eljárást kezdeményez,
d) az Axiál Kft. tudomására jut, hogy Vevő harmadik személyekkel szembeni fizetési
kötelezettségeit nem teljesíti, vagy a vagyonára vezetett végrehajtás sikertelen marad,
e) Vevő a szerződéskötéskor nem helytálló vagy hiányos információt szolgáltatott,
f) a Vevő gazdálkodási körülményeiben olyan változás állt be, amely az Axiál Kft. megítélése
szerint veszélyezteti a fizetési kötelezettségek teljesítését,
g) az adásvétel tárgyát Vevő nem biztosítja.
3. A felmondás időpontjában Vevő használati jogosultsága megszűnik és köteles az adásvétel tárgyát
haladéktalanul rendeltetésszerű, használatra alkalmas tiszta állapotban valamennyi tartozékával és
okiratával együtt az Axiál Kft. képviselőjének a megjelölt helyen átadni. A felmondás a fennálló
tartozást és valamennyi járulékát lejárttá teszi, melynek tényét és annak összegszerűségét a vevő
mindenkor elismeri, azt nem vitatja. Vevő a felmondást követően a fennálló tartozását az Axiál Kft.
részére haladéktalanul megfizeti.
4. Ha Vevő az adásvétel tárgyát a VI.3. pontban írtak szerint nem adja át, úgy az Axiál Kft-t
megilleti a gép birtokbavételének és elszállításának joga, melynek költségét Vevő köteles viselni.
Vevő a gép visszabirtoklásának lehetőségét köteles biztosítani, az Axiál Kft. képviselőjének, illetve
megbízottjának eljárása nem minősül birtokháborításnak és nem valósít meg a Btk-ban szabályozott
tényállást.
5. Vevő tudomásul veszi, amennyiben a gépet a VI.3. pontban írtak szerint nem adja át az Axiál Kft.-
nek vagy képviselőjének, hanem azzal továbbra is sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el és
ellene az Axiál Kft. bűntető eljárást kezdeményez. A bűntető eljárás megindítása mellett az Axiál
Kft. megindítja a szükséges polgári peres eljárást is, továbbá az érintett gépet a forgalomból
kivonatja.
VII. Egyéb rendelkezések
1. A Vevő hozzájárulását adja ahhoz, hogy a szerződéskötés kapcsán megismert személyes adatait az
Axiál Kft. nyilvántartásában feldolgozza, továbbá hirdetési- és reklámlehetőségekkel kapcsolatban
megkeresse.
2. Felek megállapodnak abban, hogy az Axiál Kft. az általa értékesített és/vagy szervizelt gépeken
logo-ját matricával elhelyezi.
3. Amennyiben a szerződés bármely rendelkezése érvénytelen lenne, vagy érvénytelenné válna,
(részleges érvénytelenség) az a szerződés további részeinek érvényességét nem érinti.
4. A szerződés csak írásban, a felek kölcsönös megegyezésével módosítható.
5. Az Axiál Kft. fenntartja a jogot, hogy az üzletpolitikájának megfelelően egyes ügyletek esetében –
saját döntése alapján – jelen ÁSZF-ben foglaltaktól eltérő, egyedi elbírálást alkalmazzon. Az Axiál
Kft. fenntartja továbbá a jogot, hogy jelen ÁSZF-ben foglaltakat a jogszabályok és hatósági
rendelkezések, vagy az adott értékesítésre, illetve szerződő partnerre vonatkozó kockázat változását
felismerve, ahhoz, valamint saját üzletpolitikájához igazítva egyoldalúan módosítsa. A módosulásról
a hatályba lépése előtt 15 nappal köteles a szerződő partnert ajánlott levélben értesíteni. Amennyiben
Vevő a fenti határidőn belül nem nyilatkozik, a módosítást általa elfogadottnak kell tekinteni. Az
ÁSZF módosítása a hatályba lépésétől kezdve vonatkozik valamennyi fennálló jogügyletre.
6. A felek a szerződésből fakadó vitákat békés úton kísérlik meg rendezni. Bírósági jogviták esetére a
Bajai Városi Bíróság, illetve a Bács-Kiskun Megyei Bíróság alkalmazását kötik ki. Az ÁSZF-ben
nem érintett kérdésekben a Ptk. és a vonatkozó, mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az
irányadóak.
Felek kijelentik, hogy az ÁSZF-ben foglaltakat megismerték, megértették, és azokat magukra nézve
kötelezőnek ismerik el.
Jelen Általános Szerződési Feltételek 2010. január 1. napjától lépnek hatályba.

